Kevésbé ismert zeneművek a filharmóniában

Filharmonikusaink legutóbbi hangversenyének műsorán három váradi bemutató szerepelt, három különböző zenetörténeti korszakból. A karmester Cristian Oroşanu, a hegedűművész Călin Mircea volt.

Elsőként egy kortárs hazai zeneszerző, Viorel Munteanu Putna hangjai című, vonószenekarra és kórusra 1980-ban komponált poémája hangzott el. A váradi közönség enyhén szólva nincs elkényeztetve kortárs zenével. A filharmónia kötelessége időnként műsorra tűzni hazai és külföldi kortárs alkotók műveit, hiszen csak így kaphatunk ízelítőt abból, ami napjainkban történik Románia és a világ zenei életében. A putnai kolostor által ihletett mű csekély létszámú vonós együttese is külön részekre – szólókra – tagolódik, s ezek sok esetben a mélyvonósok orgonapontja felett idézik fel a régi bizánci iskola dallamvilágát. Meg kell említenünk a mind többet foglalkoztatott férfikar kiváló teljesítményét is – karigazgató Lászlüffy Zsolt.

Másodikként Henryk Wieniawski (1835–1880) I., fisz-moll hegedűversenye, op. 14 csendült fel az Enescu–Bartók teremben. Ez a lengyel komponista különleges, ritkán előadott műve. Az 1835. július 10-én született Wieniawski zenei tehetségét korán felfedezték. Eleinte édesanyja tanította, később Jan Hornziel, a Varsói Operaház vezető művésze vette kezébe a kisfiú zenei nevelését; nyolcéves korában felvételt nyert a párizsi Conservatoire-ba, és három év múlva kitüntetéssel végzett. Ekkor újra beiratkozott a Conservatoire-ba, ezúttal zeneszerzés szakra.

A hegedűművészek nem nagyon tolonganak megtanulni-előadni ezt a versenyművet, mivel technikailag nagyon nehéz. Másrészt azért is különleges, mert hallgatván azt hihetnők, hogy a három tételt a szerző három különböző alkotóperiódusában írta. Pedig mindhármat 18 éves korában szerezte. Az első tétel a szólista virtuozitására alapoz, a zenekar, legjobb esetben, „chopinien” szól bele a várt párbeszédbe. A második tételben a szólóhangszer „megszelídül” egy csodálatos dallammal. A fináléban már a zenekar is párbeszédet folytat a szólistával. Călin Mircea remek előadását nagy elismeréssel fogadta a hallgatóság, s a hegedűművész egy ráadással köszönte meg az elismerést: Johann Sebastian Bach Andantéja hangzott el.

A szimfónia

A szünet után Paul Dukas (1865–1935) C-dúr szimfóniáját hallhattuk. A szerző nevének említésekor minden zenehallgatónak A bűvészinas című szimfonikus költemény jut eszébe, ez tette világhírűvé, s ennek fénye elhalványította összes többi művét. Így lett Dukas a maga módján „egyműves” szerző. C-dúr szimfóniáját ritkán hallani, talán nem is alaptalanul. Nagy kortársainak stílusa (Debussy, Ravel) nem befolyásolta, leginkább elődje, Cézar Franck hatása fedezhető fel.

A meghívott vendégművészek kitűnő muzsikusok. Călin Mircea virtuozitása magas színvonalú, a karmester, Cristian Oroşanu mindhárom műben „otthon volt”. A nagyváradi filharmonikusok most is tudásuk legjavát nyújtották, amint az hétről hétre történik, függetlenül attól, hogy éppen milyen zeneművet kell tolmácsolniuk. Ezt csütörtökön is nagyra értékelte a koncertterem közönsége.

Dérer Ferenc