ERDON Helyi hírek

2013.04.22. 14:29

KéPKEretes beszélgetés Demény Péterrel

A KéPKEret a PKE Magyar Nyelv és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat, mely kortárs szerzőket szólít meg és mutat be elsődlegesen az egyetemi hallgatóságnak és az univerzitás polgárainak.

A KéPKEret a PKE Magyar Nyelv és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat, mely kortárs szerzőket szólít meg és mutat be elsődlegesen az egyetemi hallgatóságnak és az univerzitás polgárainak.

A ma kezdődött Partiumi Egyetemi Napok magyar irodalmi szaknapján is alkalom nyílt arra, hogy egy KéPKEret beszélgetéssel gazdagodhasson minden érdeklődő. A meghívott ezúttal a Déry Tibor díjas Demény Péter, író, költő, a Látó című folyóirat esszérovatának szerkesztője volt. A beszélgetést Boka László, irodalomtörténész vezette kitérve a kortárs szerző ars poeticájára, eddig megjelent műveire és a modern világ adta lehetőségekkel való viszonyára. Demény többször is visszatért arra az alapelvre, melyre munkája alapszik: egy írónak, költőnek lénye legmélyéről kell táplálkoznia és kifejeznie magát, ami ugyan kockázatos lehet, hiszen sosem tudni mi tör a felszínre, viszont birtokában kell lenni azoknak az eszközöknek, amelyekkel megformálhatjuk azt, amit át akarunk adni az olvasóknak. Alkotásainak lételeme az álarcok és a gőg levetkőzése. Eddig megjelent három kötetének (A fél flakon, Visszaforgatás, Garantált pihenés) tömbös elemzgetése után Demény beszélt a világhálóhoz való hozzáállásáról is. Bevallása szerint inspirálja ez az interaktív közeg, melyet nagyrészt a blogoláson keresztül tapasztal – egy blog szerinte „instant irodalomtörténet”. A beszélgetés végének közeledtével többször is elhangzott az atyai jótanácsként is felfogható mondat az író szájából: „Vegyük kicsit kevésbé komolyan magunkat!”.

Bíró Orsolya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!