ERDON Helyi hírek

2011.11.16. 15:24

Kapcsolat a publikummal

A holnapi szimfonikus hangversenyről, valamint a jövő heti Liszt-hangversenyről, illetve kamarakoncertről esett szó a nagyváradi Állami Filharmóniánál tartott mai sajtótájékoztatón.

A holnapi szimfonikus hangversenyről, valamint a jövő heti Liszt-hangversenyről, illetve kamarakoncertről esett szó a nagyváradi Állami Filharmóniánál tartott mai sajtótájékoztatón.

 

Vasile Foica művészeti igazgató mutatta be a mai hangverseny két meghívott közreműködőjét: Dana Borșan zongoraművészt, valamint Mihai Agafița karmestert. Dana Borșan elmondta: mindig nagy örömmel jön Váradra, annál is inkább, mivel tíz éven keresztül a nagyváradi filharmónia munkatársa volt. A nagyváradi közönséget is dícsérte a művésznő. Mint mondta, itt minden alkalommal létrejön az a rejtélyes kapcsolat a művész és a közönség között, amely nélkül hiábavaló egy hangverseny. „A jó publikum nagyon értékes manapság” - tette hozzá.

 

Nosztalgikus-patetikus

 

Dana Borșan Kolozsváron született, s jelenleg a bukaresti Zeneművészeti Egyetem professzora. A művésznő elismerően nyilatkozott Mihai Agafița karmesterről is – mint mondta, ritkaságszámba mennek manapság a hozzá hasonló fiatal, tehetséges karmesterek Romániában. A ma programra tűzött Ceaikovski I. b-moll zongoraversenyről elmondta: a mű nosztalgikus-patetikus, s „rövid úton keresztül jut el a hallgatók szívéhez”.

Mihai Agafițától megtudtuk: fellépésein valódi művészi élményt szeretne nyújtani, nem szokott lámpalázas lenni. Nagy örömmel vezényli majd Dvořák IX, e-moll „Új világ” szimfóniáját, melyben a művész mesterien elegyítette a négerek és az indiánok zenéjét a szláv ihletésű dallamokkal. Ami pedig a harmadik műsorra tűzött művet illeti, Musorgski Hovanscsina előjátékát, kihangsúlyozta: nem egyedül Musorgski műve, aki „tehetséges volt ugyan, de nagyon szétszórt és kevés képzéssel rendelkezett”, hanem Rimski-Korsakové is, aki Musorgski több művét is befejezte. Mihai Agafița a Moldvai Köztársaság Országos filharmóniájának, valamint a kolozsvári Transilvania Filharmóniának a munkatársa.

 

Ünnepi hangversenyek

 

Hétfőn, november 21-én 19 órától ünnepi Liszt hangversenynek ad helyet a filharmónia. Közreműködik Hodozsó Norbert, Hodozsó György és Boda Balázs, amásodik rész során pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Szimfonikus Zenekara. Az előadás a Nagyváradi Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem együttműködésének eredményeként lett megszervezve. Egy nappal később, azaz kedden 18 órától évfordulós kamarakoncert lesz szintén Liszt műveiből. Ez a nagyváradi filharmónia által kéthetente megszervezett kamaraelőadások sorozatának része, közreműködik Gergely Erna, Radó Judit és Bogdan Bohuș.

 

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!