ERDON Helyi hírek

2015.05.07. 12:05

Ismerkedés Váraddal és Szent Lászlóval

Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkedtek meg Nagyváraddal és Szent László királlyal a Partium Alapítvány programjának keretében.

Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkedtek meg Nagyváraddal és Szent László királlyal a Partium Alapítvány programjának keretében.

Május 7-én a szentjobbi Caritas Szent István Szociális Központ, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon, a nagyszalontai Szent Antal Gyermekotthon, az élesdi református gyermekotthon, valamint a váradi nagycsaládosok gyermekei ismerkedhettek meg Nagyváraddal és Szent László királlyal a Partium Alapítvány által szervezett egész napos program során, amely a XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében zajlott. A gyermekek és fiatalok reggel tíz órakor gyülekeztek a római katolikus székesegyház előtt, ahol dr. Földes Adalbert köszöntötte őket. A kis csapat ezt követően meglátogatta a bazilikát és az egyházművészeti kiállítást. Innen az állatkertbe vezetett az út, majd a polgármesteri hivatalban Huszár János fogadta a csoportot és kalauzolta végig a városháza épületén. A program zárásaként a gyerekek a váradi várba is ellátogattak, ahol Jakabffy László építész vezette körbe őket.

Magyarnak maradni

Dr. Földes Adalbert elmondta, hogy az 1950-es és 1980-as évek között kétszázezerre becsülhető azoknak a magyar gyerekeknek a száma, akik román állami intézetben nevelkedtek, gyökereiktől távol. „Ezeknek – a ma már felnőtt – gyermekeknek esélyük sem volt arra, hogy magyarok maradjanak. Az utóbbi 20-25 évben az egyházak felvállalták, hogy támogassák a hasonló helyzetbe jutott gyermekeket. Ezért nagyon dicséretes ezeknek a magyar árvaházaknak a munkája, hiszen nem csak a gyermekeknek biztosítanak magyar környezetet, hanem sok magyar embernek munkahelyet is” – hangzott el. Földes Adalbert hozzátette, hogy a csütörtöki akció célja az volt, hogy a gyermekek ismereteit bővítsék, valamint jelzésként is szolgál a közösség felé, hogy a megmaradásért sokféle képen lehet tenni.

P. Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!