ERDON Helyi hírek

2011.06.17. 09:08

Ismeretterjesztés profi módon

<p>Harmincötödik számához érkezett a Szent–Györgyi Albert Társaság által kiadott, Csirák Csaba által szerkesztett ismeretterjesztő sorozat. Az alábbiakban Csirák Csabával beszélgetünk.</p>

— Milyen céllal, szándékkal, meggondolásból indította el az Otthonom Szatmár megye sorozatot?

— A sorozat szükségállapotból született. A rendszerváltás utáni években a Szent–Györgyi Albert Társaság elkezdte az Itthon elnevezésű helyismereti versenyt, amelynek fő célkitűzése, hogy a fiatal nemzedék ismerjen meg Szatmárban minden követ (Radnóti), hogy tényleg itthon érezze magát. A verseny tematikáját éppen olyan változatosnak és színesnek álmodtam, mint amilyen az életünk és a múltunk. Igen ám, de miből készüljenek az érdeklődők az Itthon vetélkedőre? Önismeretünk a kilencvenes évek elején csupán annyiból állott, amit családi legendáriumból vagy magyar irodalomból összegereblyézett az ember. A valós helyzet ismeretében adta magát a feladat: fel kell tárni és az emberek kezébe kell adni Szatmár megyei létünk sokszínű múltját. Akkor még nem sorozatról, hanem egyetlen könyvecskéről volt szó, ami meg is jelent és sokáig jól használtak a téma iránt érdeklődők. A munkafolyamat során az is kiderült, hogy Szatmár színháztörténetét még soha senki nem írta meg, ugyanilyen helyzettel szembesülhetünk zenetörténet, jogtörténet vagy az iskolatörténet számos területén, és sorolhatnám a lótenyésztéstől a városi tömegközlekedés történetéig. Sok az aratnivaló.

— Milyen mértékben sikerült megvalósítania az elképzeléseit?

— Folyamatról van szó, aminek a vége bár nem látszik, de nagyon jelentős eredmények állnak mögöttünk. Egészségügy–történeti munkánk még mindig egyedülálló a megyében, népzenével kapcsolatban három könyvünk is megjelent, de olyan ínyencségek is, mint Hadad művészettörténeti emlékei, Szilágyi Domokos családi levelezése, mind–mind újdonságok, eddig napvilágot soha nem látott munkák, akárcsak a sorozat legtöbb darabja.

Ismeretterjesztő feladat

— A visszajelzések alapján segítettek–e ezek a kiadványok megyénk múltjának megismerésében?

— Mi ismeretterjesztő feladatot tűztünk magunk elé az Otthonom Szatmár megye könyvekkel. Ennél sokkal több valósult meg. Alig van a sorozatnak olyan darabja, amelyiket nem használtak forrásmunkaként államvizsga dolgozatoknál, mi több, doktori munkákhoz is. Furcsa, számomra érthetetlen módon, az első években jelentkező tömeges érdeklődés azonban megszűnt. Magyarázatot nem keresek rá, mi saját programunkat akarjuk folytatni, amíg győzzük anyagiakkal. A sorozat önmagát tartja fenn, támogatónk az a személy, aki megvásárol egy könyvet és elolvassa. Több fontos munka vár megjelenésre. Két színháztörténeti kötetem szorul folyton hátra a sorban, udvariasan előreengedve más hasonlóan fontos munkát. Kiadásra vár egy Adler Kaba kismonográfia, készül egy zenetörténeti kötet is, folytatni akarjuk az Ardai–sorozatot, hűséges szerzők dr. Tempfli Imre két munkájára is sort kell kerítsünk. Most, amikor Ft. Ardai László Attila legújabb munkája, a Hirdesd az Evangéliumot a sorozat 35. darabjaként megjelenik, csak abban az esetben tervezhetjük a 36. kötet megjelenését, ha ezt a munkát felvásárolták. Hiszek abban, hogy az olvasás, az önművelés, soha véget nem érő folyamatáról nem mondtak le a szatmáriak, hiszek abban, hogy az olvasott ember a társadalom megbecsült tagja, hogy az olvasott ember rang ma is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!