ERDON Helyi hírek

2011.10.18. 14:37

Ingyenes orvosi vizsgálatok

Folytatódik a nagyváradi első és ötödik osztályosok egészségügyi szűrővizsgálata, de a tapasztalat nyomán módosulnak maguk a vizsgálatok, tudatta kedden Biró Rozália alpolgármester.

Folytatódik a nagyváradi első és ötödik osztályosok egészségügyi szűrővizsgálata, de a tapasztalat nyomán módosulnak maguk a vizsgálatok, tudatta kedden Biró Rozália alpolgármester.

 

Az idén a szülők mintegy hetven százaléka értett egyett azzal, hogy gyermeke részt vegyen az önkormányzat által kezdeményezett szűrővizsgálaton, s az alpolgármester bízik benne, hogy mivel minden rendben zajlott, jövőre még több gyerek vesz részt az akcióban. Biró Rozália a keddi sajtótájékoztatón elmondta: mivel a hallásvizsgálat, valamint az orrfülgégészeti vizsgálat nyomán nem derült fény komoly egészségügyi problémákra, e kettőt kivennék a vizsgálatok közül. Ellenben az idén ortopédiai szakvizsgálatot, továbbá a túlsúlyos gyerekek kiszűrésére vonatkozót is javasol az önkormányzat.

 

Sok eset

 

Megtudtuk: mind az úszóedzők, akik a másodikosokkal foglalkoznak, mind az iskolaorvosok részéről nagyon sok jelzés érkezett arról, hogy a gyerekek nagy része különböző mértékű gerincferdülésben szenved, azért találták fontosnak, hogy ilyen szempontból is kivizsgáltassák őket. Sőt, az önkormányzat egy átirat küldését is kezdeményezi az egészségügyminisztériumnak azzal kapcsolatbabn, hogy az iskolai tornaórák mellett a gyerekek opcionálisan gyógytornán is részt vehessenek. Egyelőre viszont önkormányzati szinten igyekeznek megoldani a gyerekek gyógytornáztatását – az elképzelés az, hogy hetente kétszer-háromszor egy gyógytornász foglalkozzon a kisiskolásokkal. Egyúttal egyezményt is kötnének a Nagyváradi Egyetemmel azzal kapcsolatban, hogy a kinetoterápia szak hallgatói segítsenek. Nekik ez szakmai gyakorlat lenne, a gyógytornásznak pedig segítség – mondta Biró Rozália.

 

Kapcsolattartás

 

Akárcsak az elmúlt tanévre, a mostanira is 110 ezer lejt különítenének el a szűrés gyakorlatba ültetésére. Tavaly csak 44 ezer lejt költöttek el, viszont az orvosok önkéntes alapon dolgoztak. Becsléseik szerint a 110 ezer lejből fedezni tudják majd a kinetoterapeuta közreműködését is. Egyúttal az idén nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a kapcsolattartásra a szülőkkel azt követően is, hogy értesítést küldtek a kivizsgálás eredményeiről, hangzott el.

A szűrésen belül a már említetteken kívül vér- és koproparazitológiai vizsgálatokat, valamint szemészeti, fogászati ellenőrzéseket fognak végezni. Mind a vizsgálatokról, mind az erre szánt összegről a decemberi helyi tanácsi ülésen szavaznak majd. A tulajdonképpeni kivizsgálások február 15 és május 18 között zajlanak, ezt követően, egészen június 10-ig tart a kiértékelés, június 15-ig pedig elkészül az eredményeket, valamint a javaslatokat tartalmazó jelentés.

 

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!