Igényes blues zene ínyenceknek

Nagyvárad - A brit Ian Siegal, az elmúlt
évek egyik legmeghatározóbb blues
zenésze koncertezik hétfő este a Blue
Mondayban. Egy európai turné keretében
egyetlen romániai koncertje lesz Nagyváradon.


A brit blues csillagaként emlegetett Ian Siegal
az Aria Productions Egyesület
meghívására érkezik
Nagyváradra, egy európai turné
keretében. A június 22.-én,
hétfő este, 21 órai kezdettel sorra
kerülő koncerttel kapcsolatosan Balogh Joe
és Seidler András, az egyesület
képviselői tartottak
sajtótájékoztatót. A
két zenész elmondta, már
két éve próbálják
lehívni az ismert zenészt
Nagyváradra, most végre sikerrel
jártak. Ez lesz az idei második
jelentős blues-koncert, mely megvalósulhat,
de tarsolyukban még szerepel pár olyan
zenész neve, akiket szivesen
látnának nagyváradi szinpadon. A
koncertet, mely méltán nevezhető
kulturális jelentőségű
eseménynek kizárólag
magántámogatással, illetve a
jegyek bevételéből fedezik. “Sajnos
a kultúra válság időkben
mostoha gyerek”- fogalmaztak a szervezők
célozva arra, hogy nem kaphattak
önkormányzati támogatást.

Igényes zene


Ian Siegal, aki az egyik legelismertebb kortárs
blues-énekes és gitáros nem a
klasszikus, hanem egy új irányvonalt
képvisel a blues zenében. Lemezei
hosszú idők óta vezetik a brit blues
zenei toplistákat. Hármas
felállásban koncerteznek
Nagyváradon basszusgitár és dob
hangszereléssel. A koncertre 21 órai
kezdettel kerül sor. Jegyek a helyszínen
válthatóak, 50 lejbe kerülnek.
Helyet foglalni a 0744-600-993-as telefonszámon,
Balogh Joenál is lehet.

Mészáros Tímea


 

Írdalá.hu: híres labdarúgók állhatnak a székelyek ügye mögé
Az elismert sportolók a nemzetközi kampányban hírét vihetik a petíciós kampánynak Európában.
Hétfőtől pályázhatnak a borászok a kárenyhítő támogatásra
Augusztus 10-től 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok, a minőségi borok marketingjére 4,8 milliárd forint jut.
Eugen Teodorovici megpályázza a PSD elnöki tisztségét
 Megpályázza a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét – jelentette be pénteken Eugen Teodorovici.
Megszüntették a vesztegzárat a bánsági Facsádon és a hozzá tartozó három településen
Megszüntették a vesztegzárat a bánsági Facsádon (Făget) és a hozzá tartozó három településen, mert csökkent a fertőzöttek száma – közölte pénteken a Temes megyei prefektúra.
Fülöp Attila: 565 millióból újul meg 14 gyermekotthon
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőképet kell biztosítani annak a 23 ezer gyermeknek, aki nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban nő fel.