Igazi élményt nyújtó hangverseny a filharmóniában

A sok résztvevő mintha megérezte volna, hogy csütörtök este szép muzsikát hallhat, magas színvonalon előadva. A váradi filharmonikusok műsorán szereplő Brahms- és Schumann-művek között sok a kapcsolat.

A meghívott karmester, Horváth Gábor Magyarországról, a zongoraművész, a marosvásárhelyi születésű Székely Attila Németországból érkezett. Elsőként Johannes Brahms (1833–1897) I., d-moll zongoraversenye, op. 15 hangzott el a fiatal, de nagy tudású szólista tolmácsolásában. A d-moll zongoraversenyt 1859-ben mutatták be a hannoveri Királyi Színházban, Brahms játszott a zongorán, és Joachim József volt a dirigens. A kritika rosszul fogadta a versenyművet, de Brahms kijelentette, hogy „egy nap, miután javítok a darabon és más hangzása lesz, biztosan jobban fog tetszeni” – s ez így is történt. Ami a csütörtök este elhangzott zeneműveket illeti, azon túl, hogy mindkettő d-mollban íródott, fontos a szerzőik közötti kapcsolat is. A zeneszerző, előadó, irodalmár Robert Schumann és a zenét tanuló Johannes Brahms között komoly, őszinte barátság alakult ki. Schumann korai, tragikus halála váltotta ki a hangszeres zene eme egyik legcsodálatosabb, legdrámaibb művének születését. Talán nem túlzás azt mondani, hogy nincs olyan zeneszerető, akit nem érint meg a fájdalom ilyen szintű megjelenítése. A d-moll zongoraverseny őszinte, fájdalmas, mélyen emberi! Székely Attila hitelesen, meggyőzően közvetítette. Nem „simogatta” a zongorát, ahol kellett, „belement” hangerőben is – élmény volt hallgatni előadását. Különben e versenymű teljesen más, mint az elődökéi vagy a kortársakéi. A szólóhangszert Brahms nem virtuozitásra  használja, így lett egy „szimfónia zongorával”. A közönség nagy elismeréssel fogadta Székely Attila játékát, s ő Liszt Ferenc egyik zongoraművének előadásával köszönte meg a hallgatóság tapsát.

Schumann-szimfónia

Szünet után a másik d-mollban írt mű, Robert Schumann (1810–1856) IV., d-moll szimfóniája, op. 120 csendült fel az Enescu–Bartók teremben, a szimfonikus zenekar előadásában. Schumann 4. szimfóniája a legérettebb, legtöbbször előadott az általa írt négy szimfónia közül, s gyakorlatilag két változatban készült el. Ez voltaképpen Schumann második szimfóniája, ugyanis első változatát 1841-ben komponálta, imádott feleségének, Clarának a születésnapjára. Még abban az évben Lipcsében be is mutatták, de Schumann úgy döntött, hogy átdolgozza. Több mint tíz évvel később, 1851-ben Düsseldorfban saját vezényletével mutatták be a végleges formájában.

Csütörtök este a magyarországi Horváth Gábor karmester nagyon alkalmazkodóan dirigálta a versenyművet, a szimfóniában pedig maximálisan sikerült mozgósítania a váradi szimfonikusokat egy maradandó élményt nyújtó előadásra.

Dérer Ferenc