ERDON Helyi hírek

2017.05.18. 16:51

Hulladékgyűjtő központ épül a megyeszékhelyen

A nagyváradi Thurzó Sándor utcán szelektív hulladékgyűjtő központot építtet a váradi önkormányzat, ahova a helyiek ingyen vihetik el többféle tipusú hulladékaikat.

A nagyváradi Thurzó Sándor utcán szelektív hulladékgyűjtő központot építtet a váradi önkormányzat, ahova a helyiek ingyen vihetik el többféle tipusú hulladékaikat.

A hírt csütörtökön jelentette be a városházán Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere. Elmondta, hogy a hulladékgyűjtő háromezer négyzetméteren terül majd el a Thurzó Sándor utcán a körgyűrű feletti közúti felüljáró közelében. A beruházás költésgeit a város köztisztasági szolgáltatását ellátó RER Ecologic Service állja majd a 2015-ben történt szerződésmódosítás alapján, mely kimondja, hogy a vállalat 850 ezer euró értékben végez majd befektetéseket Nagyváradon. A mostani befektetés ennek a beruházási tervnek a része. Birta elárulta: bár nem lenne kötelező a magánvállalat számára, de a RER versenytárgyalást írt ki a munkálat elvégzésére, három ajánlatot kapott, várhatóan ezen a héten alá is írják a kivitelezési szerződést, és így június elején már el is kezdődhet a munka. A kivitelezési időszak négy hónap, vagyis legkésőbb szeptember végén már üzemelni fog a hulladékgyűjtő központ. Birta elmondta, hogy a telepen tizenkét konténer lesz a hulladékok számára, illetve külön helyiség az irodának, a telepet felügyelő munkatársnak és a mosdóknak. Az ide érkező hulladékot a RER fogja tovább szállítani. Birta közölte, hogy a helyiek sokféle újrahasznosítható hulladékot vihetnek majd a telephelyre, a veszélyes hulladéktól és biohulladéktól kezdve fémeken, háztartási eszközökön, elektronikai eszközökön át az építkezési törmelékig, műanyagig, papírig, fáig. A telepen mindig lesz valaki, aki eligazítsa majd a helyiket arról, hogy a különböző szemetet melyik konténerbe kell elhelyezni. Fontos tudni, hogy ne összekeverve, hanem a különböző hulladéktípusokat egymástól elkülönítve vigyék el majd az emberek a hulladékközpontba. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt év végén a kormány által elfogadott határozat értelmében megbüntetik az összes olyan hazai önkormányzatot, amelyik évente nem csökkenti legalább tizenöt százalékkal az azt megelőző évben megtermelt és tárolt hulladék mennyiségét. Ennek nyomán a váradi önkormányzatnak 300 ezer lej büntetést kellett fizetnie. A most megépülő központ remélhetőleg hozzájárul majd ahhoz, hogy az önkormányzat csökkenteni tudja a tárolt hulladék mennyiségét.

Egyezmény

Florin Birta bejelentette, hogy az önkormányzat egyezményt írt alá a Zero Waste Europe nemzetközi szervezettel egy hulladékgazdálkodási stratégia kidolgozása és gyakorlatba ültetése érdekében. Az alpolgármester elmondta, a szervezet által kidolgozott hulladékgazdálkodási stratégiát az Európai Bizottság 2014-ben innovatív környezetvédő modellként ismerte el, hiszen az olyan eljárásokat, gyakorlati megoldásokat foglal magában, melyeknek a segítségével egyes városoknak sikerült a megtermelt hulladék nyolcvan százalékát újrahasznosítaniuk. Birta szerint a nagyváradi önkormányzat is dolgozik egy stratégián, illetve létrehozott egy szakbizottságot, amely a múlt hónapban az olaszországi Parma városába látogatott, hogy megtudja, ott hogyan zajlik a hulladékgazdálkodás. Birta elárulta, hogy hamarosan a szervezet szaktanácsadója fog ellátogatni Nagyváradra, hogy a helyszínen tanulmányozza az itteni rendszert. Az alpolgármester hozzátette, hogy ennek az együttműködésnek a nyomán a város be kívánja vezetni a differenciált hulladékszállítási díjszabást, aminek a lényege az, hogy a RER a tömbházak esetében nem a lakótársulásokkal, hanem minden lakás tulajdonosával köt külön szerződést, és minden lakó annyi szemétszállítási díjat fizet majd, amennyi szemetet megtermel. Ezt a rendszert először kísérleti jelleggel vezeti be az önkormányzat a város egyik lakónegyedében. Birta megjegyezte, hogy mihamarabb ki kell jelölni azt a negyedet, ahol először alkalmazni fogják a differenciált díjszabást. Hozzátette, hogy 2020-ig bevezetik Nagyváradon az alaposabb szelektív hulladékgyűjtési rendszert, mely szerint a lakók négyféle hulladéktípust – papírt, üveget, biohulladékot és háztartási szemetet – külön kell majd gyűjtsenek.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!