ERDON Helyi hírek

2011.03.10. 13:59

Hollywood és a rágógumi íze

<p>Nagyvárad - Cool jazz, hippie rock és dekonstruktív pop - ezek azok a műfaji keretek, melyekkel körbehatárolható a Moszkva Kávézóban szerda este koncertező Smárton trió muzsikája.</p>

Ez a hármas műfaji besorolás már jelzi az együttes tagjainak kísérletező kedvét, a könnyed és lendületes dallamvezetésbe belesimuló elektronikus hangzásvilágot. A Moszkva Kávézó koncerttermében nagy érdeklődés mutatkozott a szerdai koncert iránt, mely egyben a zenekar első erdélyi fellépése volt. A zenekarvezető, Sütő Márton kért elnézést a közönségtől a több mint félórás késésért. Mint mondta, nagyon tudatosan készültek négy napos erdélyi turnéjuk első állomására, csak éppenséggel az időeltolódásról feledkeztek meg.

Bemutatta a zenekar másik két tagját: Kovács Zoltánt (bőgő) és G. Szabó Hunort (dob). Az első akkordok felcsendülése feledtette a késés miatti bosszúságot. Az első előadott dal bluesos lüktetését egy gyorsabb, pörgősebb mű követte, melynek Rágógumi volt a címe. Sütő Márton azzal magyarázta a szokatlan címet, hogy: „a dal olyan, mint a rágógumi, gyorsan elmegy az íze”. A saját szerzemények mellett néhány feldolgozás is felcsendült, amelyek közül a közönség tetszését leginkább MadonnaHollywood című számának áthangszerelése nyerte el.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!