Hattyúk a Sebes-Körösön

A potonhídon járó gyalogosok nem sajnálják az időt arra, hogy megcsodálják a hófehér madarakat, szívesen etetik őket a közeli sirályokkal és vadrucákkal együtt. A szárnyasok tulajdonképpen a bütykös hattyúk csoportjába tartoznak, és védett állatok. Nagyobb populációban a Velencei-tó és a Balaton vidékén, valamint Észak- és Közép Európában, Lengyelországban élnek. Bizonyára a nagyobb területű, befagyatlan vízfelület vonzotta őket Nagyváradra. Az előző évekhez hasonlóan az időjárási körülményektől függően 1-2 hónapig lesznek láthatóak. Noha nem könnyű beazonosítani, hogy honnan érkeztek, az a tény, hogy nem óvakodnak az emberektől, mindenképpen arra utal, hogy nyári időszakban nem vadon élő populációról van szó.

Monogám állatok

A hattyúk egyébként számos mitológiai történet és művészeti alkotás tárgyát képezték az idők folyamán, emellett pedig szívesen tartották őket dekorációként kolostorkertek, főnemesi kastélyok tavain is. Az ókori Görögországban Apollón isten jelképe és szent madara volt a hattyú. A régi irodalomban gyakori költői téma volt a hattyúdal, amelyet a madár állítólag csak a halála előtt énekel. Ilyen jelenség a valóságban egyetlen hattyúfajnál sem létezik, csupán az ókori görögök hiedelméről van szó. A költők szívesen alkalmazták szimbólumként, a magyar irodalomban például Balassi Bálint költészetében a szerelmétől elhagyott költő metaforája. Összetett szimbolikájához hozzájárul az az ismert tény is, hogy a hattyú monogám állat, azaz egyetlen pár mellett éli le életét. Elnézve ezeket a gyönyörű állatokat, sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy vajon az új híd felépülése után is visszatérnek majd?