Három versenymű egy hangversenyen

A szokásos koncertkínálattól eltérően, a csütörtöki hangverseny műsorán három különleges szépségű versenymű szerepelt. Mozart, Saint-Saens és Glazunov kompozíciói hangzottak el.

De nemcsak ez volt az érdekessége ennek a hangversenynek, hanem az is, hogy a három vendégszólista közül kettőnek: Iulia Relinda Raţiunak és Jan Sekaci-nak váradi kötődései vannak. Egyébként a filharmónia rendszeresen fellépési lehetőséget nyújt fiatal művészek számára. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a pódiumgyakorlat hiánya kihat az előadóművészek pályájának alakulására.

Elsőként Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) közismert, csodálatos C-dúr zongoraversenye (K. 467) csendült fel. Erről sokan úgy tartják, hogy döntő lépés volt a zeneszerző művészi fejlődésének útján. Mozart két hétig dolgozott éjjel-nappal a darabon, s a művet 1785 márciusában mutatták be a Bécsi Császári és Királyi Udvari Színházban. Csütörtök este Iulia Relinda Raţiu szólaltatta meg a C-dúr zongoraversenyt. Szokatlanul, kottából játszott, ami rányomta bélyegét előadására. Figyelmét túlságosan lekötötte az idejében való lapozás, így többet, mint kottahű előadást, nem kapott a közönség.

Ezután Camille Saint-Saens (1835–1921) francia zeneszerző a-moll gordonkaversenye, op. 33 hangzott el az Enescu–Bartók koncertteremben, a még középiskolás Jan Sekaci nagyszerű tolmácsolásában. A fiatalember játéka osztatlan sikert aratott a termet teljesen megtöltő közönség soraiban. Saint-Saens a-moll gordonkaversenyét sziporkázóan adta elő, mind technikailag, mint zeneileg. A ráadásként hallott Popper-darabot még a hegedűsöket is megszégyenítő tempóban szólaltatta meg. Állíthatjuk, hogy sikeres karrier előtt áll.

Szólóhangszer

A hangverseny zárásaként Alekszandr Glazunov (1865–1936) orosz zeneszerző Esz-dúr szaxofonversenye, op. 109 hangzott el, melyet a szerző 1934-ben komponált. Az olasz vendégművész Robert Vignoli nagyszerű érzékkel tolmácsolta Glazunov szaxofonversenyét, amit a hallgatóság nagyra értékelt. A szaxofon hangversenyteremben ritkán hallható koncertáló szólóhangszerként, inkább a dzsesszzenében gyakori, szimfonikus irodalma alig van. Robert Vignolinnak sikerült a komolyzenét kedvelőkkel is elfogadtatnia mint szólóhangszert e nagy érzelmi skálán mozgó hangszert. A meghívott karmester ezúttal Petronius Negrescu volt, aki méltóságteljesen látta el feladatát.

Dérer Ferenc