Három romantikus zenemű is felcsendült

Csütörtök este újabb élménnyel gazdagodtak mindazok, akik eljöttek a Nagyváradi Állami Filharmónia e heti hangversenyére, ahol három romantikus mű hangzott el, és egy vibrafonművészt is meghallgathattunk. Az est karmestere Tiberiu Soare bukaresti dirigens volt.

Remek választás volt a filharmónia részéről a három romantikus mű bemutatása. Berlioz Római karneválja, Brahmstól a Változatok egy Haydn-témára és Liszt 2. magyar rapszódiája méltán váltotta ki a közönség elismerését.

Elsőként Hector Berlioz (1803–1869) francia zeneszerző Római karnevál nyitánya, op. 9 csendült fel a szimfonikus zenekar előadásában. Az idei évadban ez már a harmadik Berlioz-mű volt a filharmónia műsorán. A Római karnevál nyitányt 1844-ben komponálta a zeneszerző. Ez eredetileg a Benvenuto Cellini című opera közzenéje volt, mely felidézi az opera karneváli jelenetét; maga a mű egyike a szerző legegységesebb, művészi törekvéseiben legsikerültebb kompozícióinak.

A továbbiakban Ney Rosauro (1952–) brazil zeneszerző és ütőhangszeres előadóművész Vibrafonversenye hangzott el, melyet a komponista 1995–1996-ban írt. Az est szólistája Alexandru Anastasiu vibrafonművész volt. Ezt az elektroakusztikus hangszert az 1920-as években találták fel, s többnyire dzsesszzenészek alkalmazzák. Dallamjátszó, de harmóniák megszólaltatására is képes ütőhangszer. Szimfonikus zenekarban elsőként Alban Berg használta fel a Lulu című operájában. Ney Rosauro vibrafonversenye tipikus dél-amerikai zene. A hangszer lehetőségei főleg akkor voltak érezhetők, amikor az előadó ráadásként a saját szerzeményét játszotta. A közönség nagy tapssal jutalmazta a produkciót.

Magyar rapszódia

Szünet után Johannes Brahms (1833–1897) német zeneszerző Variációk egy Haydn-témára, op. 56/a művét adta elő a filharmónia szimfonikus zenekara. A művet 1873-ban komponálta Brahms, bemutatójára 1873. november 2-án került sor Bécsben. Csütörtök este újra alkalmunk volta arra, hogy „az összes német zeneszerző közül a leginkább német”-nek e kiváló alkotását meghallgassuk. A közönség hosszú tapssal jutalmazta a zenekar nagyszerű produkcióját. Végezetül Liszt Ferenc (1811–1886) magyar zeneszerző 2. Magyar rapszódiája csendült fel az Enescu–Bartók koncertteremben, nagyon sokunk örömére. Liszt Ferenc összesen 19 magyar rapszódiát írt, az elsőket 1846–1853 között, az utolsó négyet 1882–1885 között. A Liszt-rapszódiák formailag általában a verbunkos stílusra jellemző – lassú és friss – mintára épülnek fel, és két, esetleg négy témát dolgoznak fel. A második rapszódia az egyik leghíresebb ebből a műfajból. Rendkívüli érzelmeket hoz felszínre egy ilyen csodálatos alkotás meghallgatása. Megjegyzésként talán annyit, hogy az előadás előtt ráfért volna még néhány próba, pontosan a „rapszodikus” részletek kidolgozása miatt. Liszt rapszódiáinál többször felmerül e művekben felhasznált dallamok eredete, feldolgozási módja, helyük a zenetörténetben. Bartók ezzel kapcsolatos, 1936-ban megfogalmazott véleménye a mai napig érvényes: „(...) az igazság kedvéért hangsúlyoznom kell, hogy ezek a rapszódiák – elsősorban a magyar rapszódiákról beszélek – a maguk nemében tökéletes alkotások. Azt az anyagot, amit bennük Liszt felhasznál, nem lehetne szebben, jobban, nagyobb művészettel feldolgozni. Hogy ez a zenei anyag nem mindig értékes, az megint más lapra tartozik. Nyilvánvaló, ez is egyik oka annak, hogy ezeknek a műveknek általános jelentősége kisebb, viszont közkedveltsége annál nagyobb.”

A karmester

Az est karmestere a sokunk által kedvelt Tiberiu Soare volt, aki hosszú ideig a váradi filharmónia állandó meghívottja volt. Kisebb szünet után, mind a muzsikusok, mind a közönség örömére, visszatért városunkba. A Román Rádió Zenekarának állandó karmestere, az ország legtöbb zenekarának népszerű vendégkarmestere a csütörtöki hangversenyen olyan légkört tudott teremteni, amelyben minden hangszeres igyekezett tudásának legjavát nyújtani.

Dérer Ferenc