ERDON Helyi hírek

2017.09.11. 14:12

Görögkatolikus tanévnyitó nunciussal

Szeptember 8-10. között a Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség vendége volt Miguel Maury Buendia apostoli nuncius, vagyis a Vatikán romániai nagykövete.

Szeptember 8-10. között a Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség vendége volt Miguel Maury Buendia apostoli nuncius, vagyis a Vatikán romániai nagykövete.A látogatás keretében szombaton este 7 órától részt vett a Szent Miklós-katedrálisban tartandó ünnepi tanévnyitó szent liturgián, Virgil Bercea megyés püspökkel közösen, aki egy kereszttel és egy ikonnal ajándékozta meg őt.

Az érsek román nyelven elmondott rövid beszédében Ferenc pápa üdvözletét továbbította, aki, mint hangsúlyozta, a Szentatya az imáiban odafigyel a váradi görögkatolikusokra is. Ugyanakkor Szent Pál szeretethimnuszát idézte, és arra kérte a híveket, hogy soha se feledkezzenek meg a szeretet hatalmáról, arról, hogy az életüket Istentől kapták és egyszer visszatérnek az örök hazába. Azt is tanácsolta: Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként úgy bánjanak másokkal, ahogy szeretnék, hogy velük is bánjanak. Ne tagadják meg soha keresztény hitüket, tartsanak lelkiismeret-vizsgálatot, és teljesítsék az Úr akaratát, mert csak így lesznek boldogok, és kérjék a Szűzanya közbenjárását is, mert égi patrónánkként ő mindig segít.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!