ERDON Helyi hírek

2016.03.21. 14:04

Gazdagodik az Ady Líceum

A nagyváradi Ady Endre Líceum húszezer euróval gazdagodik a Kaufland Olimpia  (Olimpiadele Kaufland) elnevezésű országos programban való sikeres részvétele nyomán.

A nagyváradi Ady Endre Líceum húszezer euróval gazdagodik a Kaufland Olimpia  (Olimpiadele Kaufland) elnevezésű országos programban való sikeres részvétele nyomán.

Az áruházlánc által szervezett, az egyetem előtti oktatási intéményzeket bevonó nagyszabású projektjének részleteiről Vad Márta, az Ady Líceum igazgatónője számolt be lapunknak. Elmondta, hogy tavaly szeptemberben kezdődött és február közepéig tartott a program, amelynek keretében a részt vevő romániai tanintézmények iskolán kívüli tevékenyeségeket kellett lebonyolítsanak, és azokról fényképes és szöveges beszámolót kellett elküldjenek a versenykiírónak. „Mi összesen száznyolc tevékenységet bonyolítottunk le az említett időszakban különböző témakörökben, kezdve például az egészségügyi neveléstől a környezettudatosságon, a közlekedésbiztonságon, a kulturális tevékenységeken át a ritka sportok népszerűsétéséig és a fizikai kísérletekig” - fogalmazott az igazgatónő, hozzátéve, hogy az iskola mindegyik innovatív programját maximális pontszámmal jutalmazták. „Nagyon sokat dolgoztak a fizikusok, kémikusok azon, hogy mindegyik tevékenységgel maximális pontszámot sikerült elérnünk” - tette hozzá.

Szabályzat

A programnak igen komoly részvételi feltételei voltak. Vad Márta ennek kapcsán elmondta: „a kiírásban meg volt szabva, hogy milyen tevékenységi körben hány tevékenységet lehet lebonyolítani, mindig előre be kellett jelenteni a következő tevékenység címét, kezdési időpontját, a résztvevő gyerekek számát, majd a tevékenység lebonyolítása után egy napon belül el kellett küldeni a beszámolót és legalább tíz fényképet”. Az igazgatónő kiemelte Hercuţ Otilia romántanárnő munkáját, aki a kapcsolattartó személy volt, ő készíttette és küldte el a tevékenységi beszámolókat. A megmérettetés komolyságához mérhetőek a díjak is: az első díj ugyanis negyvenezer, a második harmincezer, a harmadik díj pedig húszezer eurót ér. Míg első, és második díjból csak egyet-egyet osztottak ki, addig harmadik díjjal százegy tanintézményt jutalmaztak. Az Ady Líceum az összesítésben a nyolcvanadik helyen végzett, így megilleti a húszezer euró. Bihar megyéből egyébként összesen öt tanintézmény végzett az első százban, a projektben összesen 1190 romániai tanintézmény vett részt.

Mire költik a pénzt?

Vad Márta elmondta, hogy a versenyszabályzat értelmében a díjazott tanintézmények március 30-ig kell benyújtsanak pályázatot arról, hogy mire kívánják fordítani a nyert összeget, amelyet október 1-ig el is kell költeni. Az igazgatónő ennek kapcsán elmondta: „mi motiválni akarjuk a diákokat és a tanárokat egyaránt. A diákokat úgy, hogy felújítjuk az iskolaudvart illetve néhány helysiséget, a tantestületnek pedig úgy kívánunk segíteni, hogy felszereléseket vásárolunk, illetve továbbképzésekre pályázunk a nyert összegből”.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!