ERDON Helyi hírek

2011.12.14. 14:39

Fiatal művészek a koncertesten

Három fiatal nagyváradi művész, Ionuţ Bondea, Gáti Sándor és Thurzó Zoltán, illetve Raluca Ştirbăţ (Ausztria) fog fellépni szólistaként a csütörtök esti hangversenyesten. A zenekart Jankó Zsolt vezényli.

Három fiatal nagyváradi művész, Ionuţ Bondea, Gáti Sándor és Thurzó Zoltán, illetve Raluca Ştirbăţ (Ausztria) fog fellépni szólistaként a csütörtök esti hangversenyesten. A zenekart Jankó Zsolt vezényli.

 

 

 

Igen változatos zeneművek szerepelnek a Nagyváradi Állami Filharmónia csütörtök esti hangversenyének műsorán, amelyeket fiatal művészek tolmácsolásában élvezhet majd a nagyérdemű. Tódor Albert igazgató a szerdai sajtótájékoztatón kihangsúlyozta: egyik fő céljuk az, hogy a fiataloknak bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak, így ennek jegyében állították össze a mai műsort is. Ionuţ Bondea, aki G. Ph. Telemann D-dúr trombitaversenyével (TWV 51:D7) fog fellépni, elmondta: a darab előadása fizikai szempontból nagy kihívást jelent, de egy olyan zeneműről van szó, amely nagyon közel áll hozzá, csodálatosan szép és a karácsony hangulatát idézi. Gáti Sándor előadásában A. Marcello d-moll oboaversenyét hallhatjuk majd, amellyel kapcsolatosan a fiatal művésztől megtudtuk: ez az egyik legtöbbet játszott oboahangverseny, és nem csupán napjainkban, hanem már a keletkezésekor is rendkívül népszerű volt.

 

Liszt-művek

 

A koncertest második felében Liszt Ferenc életműve előtt tisztelegnek születésének 200. évfordulója alkalmából. Thurzó Zoltán zongoraművész előadásában országos bemutatóként élvezhetjük az Esz-dúr zongoraversenyt (op. posth.), míg Raluca Ştirbăţ (Ausztria) a 2., A-dúr zongoraversenyt fogja játszani. A fiatal művésznek nem ez az első fellépése Nagyváradon, és megfogalmazása szerint mindig nagyon örül, amikor lehetősége van városunkban szerepelni. A filharmonikus zenekart Jankó Zsolt, a Nagyváradi Állami Filharmónia és a Kolozsvári Magyar Opera állandó karmestere fogja vezényelni, aki a múlt évad óta a Budapesti Fesztiválzenekar segédkarmestere is. A ma esti koncerttel kapcsolatosan elmondta: Telemann után Lisztet játszani nehéz (különösen a zenekarnak), „de még mindig jobb, mint ha fordított lenne a sorrend”, jegyezte meg mosolyogva.

Tódor Albert igazgató a sajtótájékoztató végén tudatta: a jövő heti, karácsonyi hangversenyesten a Filharmónia Énekkarának részvételével Paul Constantinescu Bizánci karácsonyi oratóriuma lesz hallható, a hagyományos újévi koncertet pedig január 8-án fogják tartani a színházban.

Tököli Magdolna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!