ERDON Helyi hírek

2011.06.16. 13:07

Felújítják a poliklinikát

<p>Remélhetőleg még az idén elkezdődik a nagykárolyi poliklinika épületének a felújítása, a szükséges összeg egyharmada már rendelkezésre áll.</p>

Június hónap végére vagy július legelejére szeretné kiírni a Nagykárolyi Önkormányzat a poliklinika épületének felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás határidejét. Mint arról már beszámoltunk, a Városi Tanács jóváhagyta az erről szóló tervezetet, magát a technikai tervet és a kivitelezést pedig ebbe a közös licitbe szeretnék összevonni. A beruházás összértéke meghaladja a 3 millió lejt (áfa nélkül), ennek kilencven százaléka állami költségből lesz fedezve (az Egészségügyi Minisztérium által) tíz százalék pedig a Nagykárolyi Városi Kórház önrésze, gyakorlatilag az önkormányzat költsége tehát.

Bekő Tamás városmenedzser elmondta, hogy a teljes költségből jelenleg egymillió lej áll rendelkezésre, ennyit már megkapott a város a minisztériumtól. A majdani kivitelezővel is úgy fognak megegyezni, hogy a munkálatok üteme összhangban legyen a pénz folyósításának ütemével, hiszen a városvezetés nem garantálhat semmilyen határidőt a még meg nem kapott pénzzel kapcsolatban.

poliklinika épülete jelenlegi állapota nem biztosítja a benne folyó munka optimális körülményeit, felújítására elengedhetetlenül szükség van. A szóban forgó projekt kizárólag az épületre vonatkozik, annak külső-belső helyreállítására. Ez tulajdonképpen a tetőszerkezet felújítását, a belső tér átrendezését (a beosztás megváltoztatását a válaszfalak átalakítása révén), a külső hőszigetelést, a nyílászárók kicserélését, valamint egy, a mozgássérültek akadálymenetes közlekedését szolgáló lift felszerelését jelenti. A munkálatok időtartamát egy évre becsülik, de ez szintén a forrásokhoz való hozzáférés függvénye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!