ERDON Helyi hírek

2017.01.19. 11:13

Erőt adó új látásra van szükség

„Megbékélés – Krisztus szeretete sürget/szorongat minket”– mottóval hirdették meg idén a keresztény egység imahetét, amely kedd este a nagyvárad-olaszi református templomban folytatódott.

„Megbékélés – Krisztus szeretete sürget/szorongat minket”– mottóval hirdették meg idén a keresztény egység imahetét, amely kedd este a nagyvárad-olaszi református templomban folytatódott.

Az egybegyűlteket házigazdai minőségében köszöntő Veres-Kovács Attila lelkipásztor örömének adott hangot, hogy öt év elteltével ismét a várad-olaszi református templom ad otthont a közös imának, hiszen mint megjegyezte, ugyanazt az Urat tiszteljük és dicsérjük, és bármilyen nyelven is szóljon a vezérige, mindig időszerű.

Csűry István királyhágómelléki református püspök Az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 9. részének 17-18. versét („Elmené azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék”) választotta igehirdetése alapjául, Pál apostol megtérésének történetével illusztrálva azt, hogyan születik a másként való látásmód, az új látás, mely által ahogyan a Pállá lett Saul, mi is másnak és szebbnek tudjuk látni a világot minden kérdés és kétkedés ellenére, mint ahogy a világ is jobbnak lát majd bennünket emiatt. Úgy fogalmazott: ki kell józanítani azokat, akik nem akarják a szeretet és igazság útját járni, az agresszorokat és az antiklerikális ügynököket, mert amiképpen Saul erőre kapott és Pállá változott, úgy erőre kaphat a keresztény világ is, és elkezdheti az ő Istenét szolgálni ahelyett, hogy másokat megalázzon, elvegye a tulajdonukat vagy megfélemlítsen. „Azt az üzenetet kell továbbvinni, amit Isten a mi szívünkbe ír az ő szeretetével”- tanácsolta.

Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: egymást kell erősítenünk azon az úton, mely végső soron arról szól, hogy hitünk szerint éljünk, a hitünket életre fordítsuk önmagunkért, egymásért, és a közösségért, amelyhez tartozunk, ahol feladatunk és küldetésünk van. Hangsúlyozta: az imahét mottójául vezetett szentírási rész (2Kor 5,14) tulajdonképpen egy kétirányú buzdítás, mely sürgetően szólít meg akkor, amikor az Isten akaratához való igazodást próbáljuk helyesen megalapozni és gyakorolni. Pál apostol szavai egyrészt szembesítenek a szomorú, értékválságban levő világ valóságával, másfelől pedig egy olyan új helyzetet állítanak elénk, melyben a megújulás és a változás nem csupán a lehetőség szintjén adatik meg, hanem kibontakoztat egy olyan folyamatot is, mellyel való azonosulás egy értelmesebb élet és cél felé vezet. Tisztázzuk magunkban kereszténységünk tudatát, mit jelent számunkra a keresztény méltóság, nyilvánul meg életünkben a jézusi életkép, mire ösztönöz a keresztény értékrend, az együttlétünk pedig eredményezze azt, hogy egymásba kapaszkodva igyekezzünk többre vállalkozni keresztény életformánk megvalósításában, legyünk ebben az eddiginél határozottabbak- kérte a főpásztor.

Szívcsere

Nagy Dávid, a váradi Messiás-hívő Zsidó Hitközség rabbija azt emelte ki: a Messiásnak köszönhető az együttlét, őérte létezünk, van örök élet és bűnbocsánat. Arról is beszélt: a kényszer (héberül a sürget/ösztönöz helyett ez az ige olvasható az idézett szentírási részben), akkor oldódik fel, ha imádkozunk, a Messiásnak pedig a szívünkben kell lennie.

Szintén a szívről beszélt Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkipásztor is, aki szerint szívcsere kell, mert a szív nem csupán fizikai értelemben, hanem lelki értelemben is megbetegedhet, ha olyan öntelt, korrupt, identitás vesztett, profán és igazságtalan a rendszer, mint amilyen a mi társadalmunkat is működteti. Molnár Imola unitárius lelkésznő a lelkünk megbékélésének fontosságát nyomatékosította, melyre Krisztus szeretete sürget.

Felszólaltak még: Virgil Bercea görögkatolikus püspök, Dumitru Megheşan, a Nagyváradi Egyetem ortodox teológiai karának dékánja, valamint Laurenţiu Păşcuţ és Timotei Bulzan pünkösdista pásztorok, valamint az ökumené jegyében fellépett Nagy Judit, a várad-őssi református egyházközség kántora és Józsa Domokos, a várad-szőllősi római katolikus templom orgonistája, illetve a görögkatolikus papi szeminárium kórusa. A perselypénz a tenkemocsári öregotthonnak lett felajánlva.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!