ERDON Helyi hírek

2010.06.04. 15:38

Eredményt hirdettek a rajzversenyen

<p>Nagyvárad - A trianoni évfordulóhoz kapcsolódó rajzversenyt hirdetett az RMDSZ nagyváradi magyar elemi osztályok számára, Magyar nemzet határok nélkül címmel. A pályaműveket pénteken díjazták.</p>

A gyermekek egy A0-ás kartonlapra kellett elkészíteniük alkotásaikat, s teljesen rájuk volt bízva, hogy miként fogalmazzák meg az üzeneteiket. A péntek délutáni díjkiosztó ünnepségen Biró Rozália nagyváradi RMDSZ-elnök elmondta: 21 osztály nevezett be a versenyre, vagyis közel 650 kisdiák mondott igent a felkérésre. A pályaműveket a jövő héten az Euro Foto Art Galériában lehet megcsodálni, majd a Magyar Parlament épületében állítják ki ezeket. Osztályképek is készülnek, hogy a magyarországiak is lássák, "milyen csodálatos gyermekek élnek Váradon". A rajzokat, kollázsokat különben a Jakobovits Miklós és Holló Kinga képzőművészek, illetve Farkas Tünde tanfelügyelő alkotta zsűri értékelte, véleményezte, esztétikai szempontok figyelembe vételével. Ezek többsége a béke, a román-magyar barátság, valamint a magyar összefogás gondolatának jegyében fogant.

Könyvjutalmak

 

A díjazottak könyvajándékokat vehettek át. Első helyen végzett a George Coşbuc Általános Iskola II. B osztálya (tanítónő: Bitte Rozália). Második a Nicolae Bălcescu Általános Iskola III. E osztálya lett (tanítónő: Kovács Annamária), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Szent László Római Katolikus Gimnázium II. A osztálya állhatott (tanítónő: Bakaity Beáta). Az országos RMDSZ ügyvezető elnökségének különdíját a Nicolae Bălcescu Általános Iskola II. E osztálya kapta (tanítónő: Veszprémi Emőke). Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök az RMDSZ nevében a századfordulós Biharországot bemutató fényképalbumot ajándékozott az érintetteknek. A rajzversenyt egyébként állami intézmények (a filharmónia, a színház Szigligeti Társulata, a bábszínház magyar tagozata), civil szervezetek (EKE 91 Nagyvárad-Bihar, Premontrei Öregdiákok, a Fidens és a Tanoda Egyesület), vállalkozók (Ványolos Merk Raymond, Ludescher Csaba és Papp Zsolt), valamint magánszemélyek (Koncsek Zita, Kiss Törék Ildikó, Both Abigél, Tunyogi Katalin, Budaházy István, Péter Sándor, Tóth István és Tóth Ferenc) is támogatták.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!