"Elsősorban saját magammal kell megküzdenem"

Alább egy olyan interjú olvasható, melyre több, mint két évet vártam. A témát "nem engedtem el", elszánt voltam, mint az a sportoló kolléganő, akiről szó van. Hogy megérte-e várni, azt persze az olvasó fogja eldönteni.A médiafogyasztók, főleg az idősebb generáció tagjai, emlékeznek a nevére lapunkból, de már közel másfél évtizede inkább hangját ismerik fel a rádióhallgatók, tévénézők. Ionescu Nikolettről van szó, aki 1993-ban előbb próbaidőre, majd teljes állásban került a Bihari Naplóhoz, később a Transilvania rádió munkatársa lett, 1997-től a Kossuth rádió tudósítója, 2002-től a Duna TV, majd az egységesült magyar közmédia munkatársa napjaikban is. De most nem ezért "akasztják a hóhért", hanem mert újabban, ez is éveket jelent már, a sportszeretők is felismerhetik, de nem mint újságírót, hanem futó- és triatlon versenyek résztvevőjét. Valójában az alábbi beszélgetés ötlete is legalább 2 éve megfogalmazódott már, ám a kolléganő időnkénti felvetésemet minduntalan elhárította, mondván: előbb érjen el valami számottevő eredményt. Mármint az ő mércéje szerint számottevőnek mondhatót, hiszen számomra már az az eltökéltség is sztori-értékű volt, amivel belevetette magát a sportba az Xterra Sport Klub tagja. Aztán nemrégiben megszülettek ezek az eredmények. De lássuk, miről is van szó?

- Régen sportoltál?

- Nem, táncoltam a művészeti iskolában, modern tánc szakra jártam. Alkatom alapján nem tűnök egy sportos személynek, nem jut eszébe senkinek rólam, hogy sportoló lehetek. 2013 óta edzek edzővel, előtte, 2011-ben próbáltam a futást magamtól, de nem nagyon ment...

- Nem ment?! Az ember lemegy a Körös-partra, aztán fut...

- Szerettem volna fejlődni. Fájt itt-ott, nem haladtam csak rövid távokat.

Túl az első szinten

- Miért kezdted el?

- Szerettem volna mozogni, aztán vonzott a szaladás. Egy kedves ismerősöm, Szokolszky István 2010-ben rendezte meg először Románia első és azóta is egyetlen hosszútávú triatlon versenyét és akkor felcsillant a szemem: jó lenne egyszer azon részt venni. Nyolcadikos koromban 800 méteren mindig első voltam, de akkor még nem jutott sajnos eszembe, hogy ezt csináljam.

- Nem a munkából adódó stressz levezetése volt a cél?

- Nem, elsősorban a futás szeretete motivált, aztán rájöttem, hogy stressz-levezetésnek is jó. Nem eredmény-centrikusan indultam, hiszen nem tudtam, hogy bírom-e egyáltalán. A fejlődéshez kellett edző, aki egyfajta útmutató, elmondja, hogy mikor mennyit és hogyan lehet.

- Mire kellett a 2 év, amit vártam a beszélgetésig?

- Arra, hogy legyen valami eredmény, amiről beszámolhatok. Bár amatőr vagyok, kezdőnek mondható a profikhoz képest, ám a saját értékrendem szerint sikerült átlépni az első szintet.

Minél jobbnak lenni

- Vagyis honnan hova fejlődtél?

- Onnan, hogy lementem futni ma már egy középtávú triatlon tudok teljesíteni, ami 1900 m úszás, 90 km kerékpározás és 21,1 km futás - ez volt az egyik vágyam. Ezt nemrég rövid időn belül kétszer is sikerült teljesíteni: május végén a Balatonnál 7 óra 41 perc alatt, június 10-én pedig 7 óra 36 perc alatt Nagyváradon, illetve környékén. Az elit 4 - 5 órás idejéhez képest ezek nagyon gyenge idők, de nekem nagy lépés, annál is inkább, mert régen "féltem" a víztől, mára azonban már sikerül "együttműködnünk".

- Hogyan is jutottunk el a futástól a triatlonig?

- Amikor belevágtam a futásba, 2011-ben, elérhetetlen csodának tűnt ez a hosszú táv, tetszett, de nem lehetett egyből odaállni, annál is inkább, mert inkább lebegtem, mint úsztam, aztán nem tudtam kerékpározni sem úgy, ahogyan a versenyhez kell, például váltós kétkerekűn nem ültem korábban. Két éve tanulok biciklizni, bár az úszás a legnehezebb továbbra is, technikailag és állóképesség szempontjából is, a futáshoz van leginkább affinitásom.

- Mennyi időbe, pénzbe kerül ez a hobbi?

- Sokba, de a munkán kívül ez van nekem, ebben lelem örömömet, vigaszomat. Jelentős anyagi megterhelés, de nem költök másra.

- Van célod, ami az időeredményeket illeti?

- A cél: minél jobbnak lenni, illetve, hogy örüljek a versenyeknek. Ez nem frázis-pufogtatás, valóban az a cél, hogy egészségesen fejezzem be a versenyeket. Láttam már olyat, hogy valakit a mezőny éléről vittek el a mentők...

Egyedül magammal

- Az 5. órában mondjuk lehet még élvezni egy versenyt?

- Igen, amikor szívvel-lélekkel köszöntenek, biztatnak a szurkolók. Az őszinteséget érzi az ember, az érzékszervek igen kifinomulnak a verseny alatt.

- Magányos a hosszútávfutó, vagy a triatlonista?

- Nem vagyok magányos verseny közben, pontosabban egyedül vagyok magammal. De az nem baj, ha ez ember befelé fordul, önmagába néz. Aki tud élni vele, annak meditáció is egy verseny, jót tesz az embernek.

- Hagytál már félbe versenyt?

- Adtam fel, mert bár fizikailag fel voltam készülve, de agyilag nem, nem sikerült együttműködni a vízzel. Például azt a váradi versenyt tavaly, melyről az előbb szó esett, és idén teljesítettem. Ilyenkor érzem, hogy érdemes, az ember visszatalál önmagához, a magammal szembeni hitről, bizalomról szól ez.

- Nincs tehát konkrét célod?

- De, javítani, még pár középtávú triatlont teljesítek ezen a nyáron. Például Európa harmadik legnehezebb középtávú versenyét, a Transfier-t (a Transfogarasban), illetve jó lenne a hosszútávú triatlont, ami 3800 úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás. Egy maratonon Debrecenben 3. lettem, voltam egy 2300 méteres szintkülönbségű terepmaratonon Brassó környékén, ez volt életem első terepmaratonja, amit 7 óra 12 perc alatt futottam le. Nem "tapostam ki magamat" ezeken a versenyeken, melyek közül a balatoni volt a legnagyobb küzdés, de leírhatatlan az öröm, amikor kijöttem a vízből. Sokan segítettek persze az eredmények elérésében, de elsősorban saját magammal kell megküzdenem. A helyezés és az elért idő is fontos, de a lényeg, hogy a sportolás, a versenyzés örömet adjon.

Rencz Csaba