Élet a hegedű csillagjegyében

2011-ben Mirela Capătă, Ruha István, a XX.századi hegedűművészet virtuóza és jelképe, mint jelenség című doktori dolgozatát „Magna cum laudae” minősítéssel védte meg.

A doktori tézis anyagát 2 könyv formájában is megjelentette. Mint írja, a könyvben szereplő életrajzi adatok nagy része a doktori dolgozatából származnak. Mivel a könyvet nemcsak a szakmának, hanem a nagyközönségnek is szánta, ezért bizonyos módosításokat eszközölt. Megváltoztatta a címét, és érdekes részleteket közölt a hegedűművész magán és szakmai életével kapcsolatban. „Ruha Istvánt, mint jelenséget, a tehetség sokszínű megnyilvánulási formáival hozza összefüggésbe, nem beszélve a rá jellemző muzikalitásról, memóriáról, fizikai alkatáról és pszichikai sajátosságairól...”

A könyv magyar változata Nagy- Hintós Diana fordításában „Ruha István. Élet a hegedű csillagjegyében” címmel jelent meg, a Charmides kiadó gondozásában. A könyvbemutató alkalmával Nagy- Hintós Diana elmondta, örömöt jelentett számára a könyv olvasása és fordítása. A maitól különböző világba cseppent be. A könyv magyar változatát Demény Péter szerkesztette. A borítóterv Baja Francisc munkája. A fedőlapon archív felvétel látható: Ruha István hegedűvel. A hátsó lapján néhány könyvvel kapcsolatos értékelés olvasható.

Amint Bujor Dânşorean írta: „Ha a nagy művészről alkotott képünk mára teljesebb és igazabb, ezt a szerző hatalmas, irattárakban végzett vizsgálódásainak, erőfeszítéseinek köszönhetjük- főleg, ami a magángyűjteményeket illeti, mint amilyen a Ruha család irattára volt, amelyet tisztelt és odaadó felesége, Ruha Julianna asszony tartott rendben.”

Mirela Capătă bemutatja azt a történelmi, kulturális környezetet, amelyben a hegedűművész élt, nevelkedett.

A „Gyökerek és gyerekkor” című fejezetben szuggesztíven mutatja be a művészi pálya kezdő lépéseit. Élet közelbe hozza a Ruha családot, azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdeniük. A gyermekeket körülvevő szeretetteljes légkör, a kis Pista zenei tehetségének korai felismerése, és taníttatásának igénye jellemezte a családi életüket. István gyermeküknek vettek egy hegedűt. A szülők észrevették, hogy az egész napot hegedüléssel tölti el. Éjszaka a hangszert az ágy fejénél tartotta, annyira szerette. Habár gyermekkorát a cigányzene határozta meg, amelybe beleszületett és elbűvölte, mégis a hegedűtanuláshoz való késztetést az amerikai virtuóz Jascha Heifetz rádióban közvetített hegedűjátéka befolyásolta. Úgy akar hegedülni, mint ő, mondta az édesapjának.

A történelem beleszól a családi életükbe. 1940 után, az anyát zsidó származása miatt a deportálás réme fenyegette. A család valósággal befalazta, így úszta meg a deportálást.

Nagykárolyban tehetségkutató versenyt szerveztek, melynek eredményeként, a diák Ruha Kolozsvárra kerül. Rengeteget nélkülözött. Bekerül a Zeneművészeti Főiskolára. Tanárai voltak Kouba Paula, Balogh Ferenc, Zsurka Péter. Olyan szegény volt, hogy nem telt hosszú nadrágra. Beajánlották a Magyar Operához, hogy legyen egy kis jövedelme.

„Egy dicsőséges hegedűművész karrier előzményei. Versenyek és győzelmek” címmel írt fejezetben a szerző bemutatja a nemzetközi hegedűversenyre való felkészülés módját, a versenyek hangulatát. 1953-as év fontos a fiatal művész életében. 1953-ban, Bukarestben zajlott a IV. Világifjúsági Találkozó. A „Fiatal szólisták versenyén” Ruha István hegedűművész is részt vett. Művész így emlékezik vissza: „A Dalles teremben volt egy ifjúsági országos verseny, ahol Sarasate Carmen fantáziáját kellett játsszam. Igen ám, de nem volt kottám. Hintós Lacinak meg volt. Mondom Lacinak: Lacikám, hozd el a kottát.” Elhozta a kottát, Ruha szünetben megtanulta a Carmen fantáziát. Első díjat nyert.

1953-ban megházasodott. A fiatal házaspárnak a lakáshivatal egy konyhát utalt ki, ahova még 2-3 család is odajárt főzni. Ruha István a fürdőszobában gyakorolt éjjel és nappal. „Amikor pár percig nem hallottam a hegedűszót, azt jelentette, hogy valakinek pont a fürdőszobában akadt dolga”- emlékezik a szomszédja, Bujor Dânşorean.

1958-ban a moszkvai Nemzetközi P. I. Csajkovszkij Versenyen III. díjat nyert. 1958-ban az először megrendezett bukaresti Nemzetközi G. Enescu Versenyen I. díjat nyert. 1959-ben a párizsi Marguerite Long –Jacques Thibaud Nemzetközi Versenyen II. díjat szerez. Egyre ismertebbé válik, számtalan hazai és külföldi meghívást kapott.

„A koncertező művész karrierje” című fejezet nagy részét a Ruha repertoárját képező művek elemzése képezi. Ruha a kolozsvári filharmónia szólistája. 1966-ban létrejött a Kolozsvári Kamarazenekar, melynek szólistája szintén Ruha István lett.

A kolozsvári koncerteken Ruha a filharmónia állandó karmestereivel Antonin Ciolan-nal, Emil Simonnal, Erich Bergellel, Cristian Mandeallal lépett fel. Emil Simon szerint: „Rendkívül nagy repertoárja volt, amelyet kivételes memóriával sajátított el, mindehhez szakadatlan és szenvedélyes munka társult. Szívesen játszott preklasszikus vagy modern darabot, bár legjobban a romantikus művek illettek hozzá.”

Mirela Capătă szerint „ Ruha István a XX. századi hegedűművészet fenoménje. Szerénysége miatt soha nem tartotta magát sztárnak, mivel tisztában volt azzal, hogy életének fő célja a közönség szolgálata, hogy az egyszerre rezdüljön az ő művészetével.”

„Ruha István, a tanár” című fejezetben a szerző bemutatta a világhírű hegedűművésznek a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián kifejtett tanári tevékenységét, illetve a nemzetközi mesterkurzusait. Ugyanakkor olvashatók az egykori tanítványoknak Ruhára vonatkozó visszaemlékezései is. A diákoknak a versenyre való szakmai felkészítése mellett, fontosnak tartotta a fizikai erőnlétre és a pszichikai felkészítést is. „Látod, bármilyen körülmények között kell tudnod hegedülni” – mondta. Megtanította a diákjainak, hogy mennyire fontos a mosoly, mikor színpadra lépnek. „Ha mosolyogsz, a lelked is fényleni fog, és ezt a rögtön megérzi a közönség.”

Életének utolsó éveiben egészsége egyre gyengült. Ennek ellenére szívesen lépett fel a közönség előtt. Ruha búcsúkoncertjére, 2004-ben, Szatmárnémetiben került sor. Életének utolsó heteiben egyre gyakrabban hallgatta meg saját felvételeit. Sírva mondta a feleségének „...nem hiszi, hogy valaha még hegedülni fog. Csak ült az ágy végében a hegedűjével úgy, mint gyerekkorában.”

A könyv utolsó fejezete dokumentációs jellegű. Megtalálhatók az Ruha István életrajzi adatai és rövid összefoglaló, Ruha István, a XX. századi hegedűművészet jelképe címmel.

A könyv jelentős mennyiségű, a hazai és külföldi folyóiratokban megjelent, zenekritikát és gazdag fotóanyagot tartalmaz.

Az érdekes, izgalmas életregény magyar változatának olvasása számomra nagy élményt jelentett. Megerősíti azt a hitet, hogy Ruha Istvánnak a művészet iránti elkötelezettsége, a veleszületett tehetsége, a kitartó munkája eredményezte, hogy világhírű művésszé váljon. A belső késztetése segítette, hogy az életében jelentkező nehézségek ellenére is, a XX. század hegedűművészetének jelképe legyen.

Csomafáy Ferenc