ERDON Helyi hírek

2017.07.03. 09:41

Elbúcsúzott a közönségtől Tódor Albert

Pénteken hivatalos tisztségében utolsó sajtótájékoztatóján értékelte a most befejeződött évadot és eddigi munkásságát Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalomba vonult igazgatója, aki nyolc évet töltött az intézmény élén.

Pénteken hivatalos tisztségében utolsó sajtótájékoztatóján értékelte a most befejeződött évadot és eddigi munkásságát Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalomba vonult igazgatója, aki nyolc évet töltött az intézmény élén.A Nagyváradi Állami Filharmónia 2016–2017-es évadának végeztével évadzáró sajtótájékoztatót tartott pénteken Tódor Albert, az intézmény főigazgatója, és Foica László művészeti igazgató. A most lezárult évadról Foica László elmondta, hogy a közönség részéről számos pozitív visszajelzést kaptak mind a koncertek programját, minőségét, mind pedig a meghívott vendégek művészi kvalitásait tekintve. Az évad során 43 nagyzenekari koncertje, öt nagyszabású vokál-szimfonikus koncertje, egy operagálája és egy balettkoncertje volt a filharmóniának, melyeket a különböző fesztiválkoncertek egészítettek ki. Foica kiemelte, hogy nemcsak közismert kompozíciókat, de kevéssé ismert zeneműveket is előadtak, mint például Mercadante vagy Boccherini műveit, Joseph Haydn fiatalkori művét, sőt, Wolfgang Amadeus Mozart ritkábban játszott alkotásait is. Számos, Nagyváradon először felcsendülő művet is megszólaltatott a filharmónia, ezek közül három országos premier volt: Carmen Petra-Basacopol Zongoraversenye, Szergej Bortkievicz Per Aspera ad Astra című műve és Ignacy Jan Paderewski a-moll Zongoraversenye (op. 17). Nagy sikert aratott a filmzenékből összeállított koncert és az újévi koncert is, tette hozzá. Itt Tódor Albert vette át a szót, kiemelve, hogy a filharmónia folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal tehetségeknek, ugyanakkor a tavaly mintegy húsz leckekoncertet is tartottak. Nagy siker volt az Ennio Morriconéval lebonyolított turné, amelyre az idén is sor fog kerülni.

Rangos meghívottak

Foica László hozzátette, hogy a 2016–17-es évadban is számos rangos meghívottja volt a Nagyváradi Állami Filharmóniának, például Peter Oschanitzky, Josef Suilen, Walter Hilgers, Paul Mann karmesterek, Bálint János, Gianluca Vanzelli fuvolaművészek, Horia Maxim, Székely Attila, Demény Balázs zongoraművészek, Zalai Antal, Alda Dizdari, Nicolas Koeckert hegedűművészek, hogy csak néhányat említsünk a számos meghívott hangszeres szólista közül. Emellett a kolozsvári magyar és román opera, a Bukaresti Nemzeti Opera, a Brassói Opera, a konstancai opera és balett társulat énekes szólistáit, valamint magyarországi, németországi, egyesült államokbeli és japán énekeseket is lehetett hallani a most lezárult évad során. A Nagyváradi Állami Filharmóniának jelenleg egyébként 115 alkalmazottja van, közülük 65 a zenekar, 36 a kórus tagja. A közeljövőben négy hangszeres muzsikust készül felvenni az intézmény.

Értékelés

A továbbiakban a nyugalomba vonuló Tódor Albert megköszönte a filharmónia munkaközösségének, a komolyzene kedvelő publikumnak, a szponzoroknak és a Bihar Megyei Tanácsnak is azt a támogatást, amelyet kapott az intézmény élén eltöltött nyolc év alatt. Kiemelte, hogy a most lezárult évadban is a közönségtől érkező visszajelzésekből az derül ki, hogy mindenki nagyon elégedett volt az intézmény munkájával. A filharmónia elmúlt évadának történetéhez tartozik, tehát az évadra való visszatekintés része az is, hogy Traian Bodea, az intézményt fenntartó Bihar Megyei Tanács alelnöke kevesellte a filharmóniában elvégzett munka mennyiségét. Kérésünkre, hogy reagáljon erre, Tódor Albert elmondta, hogy sokan nem tudják, mekkora munkamennyiség áll egy koncert előadása mögött, hiszen sokan azt hiszik, hogy a zenekar munkája csak az a két és fél, vagy három és fél óra, amíg a koncert tart, de ez nem így van, hiszen ahhoz, hogy valaki nagyzenekarban játszhasson, gyerekkorában el kell kezdenie a képzést, ami karrierje végéig tart. Egy komolyzenei előadóművésznek naponta legalább négy-hat órát kell gyakorolnia a hétvégeken is, ugyanakkor minden egyes zenemű megszólaltatásához külön fel kell készülni, hangsúlyozta Tódor Albert.

Elvárások

Mint arról már beszámoltunk, a Nagyváradi Állami Filharmónia új főigazgatója Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Színtársulat egykori művészeti vezetője lesz. Arra a kérdésünkre, hogy mit vár az új intézményvezetőtől, Foica László elmondta: azt szeretné, ha az új főigazgató tisztelettel tekintene azokra az eredményekre, amelyeket a filharmónia az elmúlt években elért, ugyanakkor érdeklődéssel várja az új igazgatónak mindazokat a javaslatait, amelyekkel a filharmónia munkáját és működését még jobbá lehet tenni. Kifejezte továbbá reményét, hogy nagyon jó partner lesz az új igazgató abban, hogy a filharmónia a közönség igényeit minél jobban ki tudja elégíteni. Végezetül megjegyezte, hogy nem lehetett megvárni az új igazgató kinevezését, így a filharmónia következő évadának műsorterve már nagyjából elkészült.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!