ERDON Helyi hírek

2010.06.06. 15:32

Egyházmegyei rajzverseny

<p>Nagyvárad - A közelmúltban a Vár-Lak Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében rajzversenyt hirdettek a római katolikus egyházmegye plébániáinak közreműködésével. A pályázat a Keresztjeink jelképes értelemmel bíró címet kapta, mindennapi keresztjeinkre is utaló metaforaként.</p>

Zalder Éva, a Szent László Gimnázium igazgatónője az erdon.ro-nak elmondta: a diákok által beküldött alkotások zöme ugyan Krisztus-kereszteket ábrázolt, de a díjnyertes munkák többlet értékkel is rendelkeztek, ugyanis megjelenítették az emberi kereszteket is, és az ezek elviseléséhez, hordásához szükséges erőforrásokat is ábrázolták, mint például a hit, a szeretet és a reménység, vagy az ezekből fakadó szépség, a lélek és a szív szépsége. Első díjat Aschner Dóra Klára, hatodikos élesdi tanuló nyert. A képeket szombaton a Bazilikában állították ki, az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó alkalmából. Ugyanitt Kosztin Ingrid és Blaskó Szabolcs fényképeit is meg lehetett nézni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!