ERDON Helyi hírek

2008.03.18. 16:07

Civil szereveztek gondjaira bízták a hajléktalanokat

<p>Szatmárnémeti — A koldulás megfékezése ellen indított akció során országosan körözött bűnözőre bukkantak a közösségi rendőrök, néhány személyt pedig civilszervezetek gondjaira bíztak.</p>

„Koldulás — a társadalom csapása” jelmondattal indítottak kampányt a megyeszékhelyen elhatalmasodott utcai koldulás megfékezése érdekében a polgárközeli rendőrság munkatársai, melybe az önkormányzatot, több civilszervezetet, különböző szociális intézményeket is bevontak. A problémával kapcsolatos megbeszélések már hetek óta tartanak. Előző lapszámainkban tájékoztattuk olvasóinkat a megbeszélések fejleményeiről, így arról is, hogy a múlt héten tartott legutóbbi tanácskozáson abban állapodtak meg a jelen lévők, hogy a koldusokat előszőr is a rendőrségre szállítják, majd azonosítják őket. A kiskorúakat pedig átadják a Gyermekvédelmi Igazgatóság keretében működő kiskorúak elleni erőszakkal foglalkozó szolgálat munkatársainak.

24 személyt igazoltattak

Az elmúlt héten a szatmárnémeti közösségi rendőrség munkatársai akciót szerveztek a hajléktalanok és koldulók azonosítása céljából. A akció során a megyeszékhely forgalmasabb kereszteződéseinél és a Szamos–parton végeztek ellenőrzéseket, melyek során 24 személyt igazoltattak. Két rendőr a szamos jobb partján bukkant három személyre, akik az igazoltatás során nem tudtak felmutatni személyi igazolványt, ezért a rendőrörsre kísérték őket. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az egyik személyre országos körözést adtak ki a hatóságok, mivel éppen börtönbüntetését kellene töltenie. Suta Gheorghe, szatmárnémeti lakost (45) lopás miatt három éves fogházra ítélték. A közösségi rendőrök a Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányságra szállították.

Az akció során két kiskorút átadtak a Gyermekvédelmi Igazgatóság keretében működő kiskorúak elleni erőszakkal foglalkozó szolgálat munkatársainak, egy kétgyermekes családot a STEA Egyesület gondjaira bíztak, négy személyt pedig a Caritashoz irányítottak tanácsadásra. Két személyt a Vörökereszt vett gondozásba, egy személyt pedig a Mozgássérültek Egyesületének gondozására bíztak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!