Bukaresttől és Budapesttől függtünk az elmúlt száz évben

Csütörtök este dr. Bárdi Nándor történész, az MTA TK KI tudományos főmunkatársának expozéjával folytatódott a RODOSZ Café előadás-sorozata A romániai magyar társadalom mint önálló politikai közösség? – konstrukció vagy valóság címmel a PKE Bartók-termében. A Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében megjelent érdeklődőket Tőtős Áron, a RODOSZ Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte.

Dr. Bárdi Nándor, az MTA TK KI tudományos főmunkatársa az elmúlt száz év talányában próbált választ adni olyan alapkérdésekre, mint például: a romániai magyar elitek hogyan próbálták az érdekeiket képviselni és integrálódni a román(iai) politikai közösségbe? Hogyan változott a romániai magyarság helyzete Románia társadalmi rétegződésén belül? A romániai magyarság kulturális és politikai értelemben milyen sajátos önkép-építéssel vált közösségé?

Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy érdekképviseletnek három lehetséges modellje érvényesült az évtizedek folyamán: az egyéni érdekkijárás (személyes kapcsolatokon nyugvó hatalmi pozicionálás egyéni alkukkal – ennek tipikus arca Domokos Géza), a közösségként való fellépés (kollektív jogok, a diskurzus középpontjában a „Szent Grálnak” tekintett autonómia áll, melynek bekövetkeztét külső nyomástól várják), valamint a szervezeti integrációs modell (a politikai paktumok eszköztárával centralizált érdekérvényesítés, a többségi politikai szereplőkkel folytatott központosított alkufolyamat – lásd Markó Béla munkásságát).

Ami pedig a jelentősebb befolyással bíró, főbb romániai magyar tömörüléseket illeti, ezek a Magyar Szövetség (1921–1922), az Országos Magyar Párt (1922–1938), a Magyar Népközösség (1938–1944), a MADOSZ (1944–1953), 1968-tól a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa, majd 1989 után az RMDSZ.

Főszereplők

Trianon után az intézményi hátteret a renegát magyar politikusok, a tisztviselő, az egyházak és a sajtó jelentette, és két irányzat érvényesült, magyarázta a történész. Voltak az aktivisták (pártszervezés, föderalizáció – Paál Árpád, Kós Károly) és a passzivisták (központi integráló szervezet, nemzeti autonómia – Grandpierre Emil, Sándor József, egyházi vezetők, megyei elitek), lehetséges szövetségesnek pedig a mindenkori kormánypárt és az erdélyi románok/a szociáldemokrácia számított, miközben felmerült a választói bázis igénye.

Mint elhangzott, az elmúlt 100 éven a romániai magyar politika mindig vagy Bukarest, vagy Budapest függő volt, az egyetlen függetlenedési esély 1924-ben merült fel, amikor Bernády György lehetett volna az OMP elnöke, de ebből végül nem lett semmi. Az OMP például öt paktumot is kötött a románokkal, az interetnikus alkukban pedig a határpont a nemzetközi tematizálás és az autonómia kérdése volt. A jogegyenlőségért folyó küzdelemben a hátteret a parlamenti jelenlét és a bizottsági háttér-megállapodások nyújtották.

A 20. század közepén olyan személyiségek hagytak nyomot, szabtak irányvonalat a romániai magyar politikatörténetben (is), mint Márton Áron (az észak-erdélyi dominancia megtartása, felosztott Erdély), Lakatos István (Erdély demokratikus önkormányzati világának megteremtése), Jordáky Lajos és Balogh Edgár (az erdélyi sajátosságok és kommunista mozgalmi befolyás érvényesítése), Kurkó Gyárfás és Demeter János (párhuzamos magyar szocialista átalakítás), Czikó Nándor és Bányai László (szélsőbal), vagy Luka László (akinél a magyarság és az új nemzetiségi politika a politikai átalakítás bázisaként jelent meg).

Napjainkban

Bárdi Nándor szerint napjainkban a fiatalok nyugati munkavállalása előbb-utóbb visszahat, és nagy szükség volna jobb „kommunikációs ütemérzékre”, a politikai kultúrképzésre, vagy egy olyan honlapra, mely a románok számára is közérthetően elmagyaráz, feltüntet a magyarokkal kapcsolatos információkat, az elvárásainkat stb. Meglátásában olyan a politikai elit, amilyet a társadalom kitermel, a jövőnk pedig nem túl rózsás, mert Bukarestben a magyarság kérdését már nem is kezelik biztonságpolitikai szempontból, hanem úgy tekintenek ránk, mint egy múló demográfiai problémára…

A rendezvény támogatója az RMDSZ Communitas Alapítvány volt.

Ciucur Losonczi Antonius