Bartók III. Zongoraversenye a hangversenypódiumon

Csütörtökön este rendkívüli eseményben volt része a hallgatóságnak: Csíky Boldizsár zongoraművész Bartók III. Zongoraversenyét adta elő a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekarával.

Az est karmestere Flavius Filip a svájci Bienne operájának aszisztens-karmestere, és a genfi Carouge kamarazenekar dirigense volt. A műsor első részében Bartók közismert Román népi táncai hangzottak el. Az eredetileg zongorára írt hat darabból álló művet később zenekari átiratban is megjelentette a szerző. A kompozíció Bartók bihari gyűjtésére támaszkodik. Ezt követően Csíky Boldizsár emlékezetes előadásban avatta élménnyé Bartók III. Zongoraversenyének szólamát. A koncertet Bartók életének utol szakaszában, 1945 szeptemberében írta, és feleségének Pásztori Dittának ajánlotta. A mű bemutatója 1946-ban volt Philadelphiában Sándor György zongoraművész előadásában Ormándi Jenő vezényletében. Bartók zongoraversenyét már nagy betegen írta, az utolsó tétel utolsó tizenhét ütemét Serly Tibor hangszerelte. Bartók késői műveiben elérkezett saját klasszicizmusához, gondolatait már végtelenül egyszerűen, kristálytiszta nyelven fejezte ki. Ez jellemző a csütörtök este megszólaltatott műben is. Nagyvonalúség és mélységes humánum jellemzi a zongoraversenyt. Az első tétel (Allegretto) E alaphangnemű, amely tulajdonképpen verbunkos főtémájával jelentkezik. A tételben érvényesül a finomabb pentatónia, a zongora melléktémájában is felfigyelhetünk erre. A II. tétel (Adagio religioso) koráldallamú rész, amelyben Bartók legszemélyesebb vallomása tárul fel; lelke mélységéből szól hozzánk. A középrész egyszerű tiszta harmóniákat tár fel, a Poco piú mosso madárfüttyre emlékeztet, a zongora ezt ellenpontos kísérettel támasztja alá. A tétel befejezése szenvedélyesen indul, majd táncos részre tér át. A harmadik tétel (Allegro vivace) háromütemű, mélyből feltörő nekiiramodás, utána a zongora hangzattömbje szilaj főtémát hoz. Itt alkalmazza Bartók a dübörgő üstdob-szólót, amit a zongora kétszólamú fúgával kísér. Ugyancsak az üstdob vezet el a lírai hangvételű epizódtémához, majd erős dinamikával a Presto fokozza a tétel iramát. Csíky Boldizsár a Kolozsvári Zeneakadémia egyetemi előadótanára nemcsak a mű virtuozitásával birkózott meg, hanem kivételes játéktechnikával hozta felszínre a bartóki gondolatokat. Magas művészi átéléssel közvetítette a mű sajátos költőiségét, valamint a táncos jellegű szenvedélyes hangváltását. Finom és nem harsogó zongoratónusa révén vált élménnyé a művész hiteles játéka. A közönség lelkes tapsát ráadással köszönte meg: Szkrjabin egyik etűdjét játszotta.

Romantikus képsorok

A koncert második részében Robert Schumann ritkábban hallott III. Esz-dúr „Rajnai” Szimfóniája (1850. op. 91) csendült fel. Öt tételből áll: 1. Élénken, 2. Scherzo, Nagyon mérsékelten, 3. Nem gyorsan, 4. Ünnepélyesen, 5. Élénken. A szerző Düsseldorfban komponálta művét. Új környezetbe kerül, és itt tér vissza alkotói kedve. Megigézi a fenséges kölni dóm látványa, valamint a sokszínű rajnai, humort sem nélkülöző népélet, a rajnai városok és falvak polgárainak szabadságszeretete, valamint a vallásos hagyományok iránti elkötelezettsége. A mű örömteli, friss érzelmeket tár fel. Az első tétel erőteljes jellegű, de második témája már kecses bájjal ajándékoz meg. A második tétel a kedvelt rajnai tájat idézi. A harmadik tétel (Asz-dúr) lágy holdfényes tájat idéz, ugyanakkor bensőséges és ünnepélyes hangzásával tűnik ki. A negyedi g-moll tétel ünnepélyes jellegű. E művében Schumann eljutott a realisztikusan is kifezejezett romantikus képsorhoz. Eljutott választott szülőföldjének színes hangulatképeinek megmintázásához. A filharmónia zenekara Flavius Filip vezényletével szintén kivételes élményben részesítette a hallgatóságot. Nemcsak pontos világos beintéseivel sikerült megteremtenie a kellő romantikus hangulatot, hanem a mű szellemiségét, sajátos szimfonikus hangvételét is felszínre tudta hozni az együttessel. A hallgatóság nagy tetszéssel fogadta az előadást.

Tuduka Oszkár