ERDON Helyi hírek

2015.01.12. 10:51

A doni hősökre emlékeztek

Bihar megye- Az 1943-ban a Don-kanyarban megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, az egykori hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a Tanoda Egyesület. Közel másfél tucatnyian vettek részt.

Bihar megye- Az 1943-ban a Don-kanyarban megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, az egykori hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a Tanoda Egyesület. Közel másfél tucatnyian vettek részt.

Az idén stílszerűen Edvard Munch norvég expresszionista festő közismert A sikoly című festménye szerepelt az immár harmadik alkalommal megszervezett emléktúra meghívóján, melynek útvonalát a püspökfürdői második világháborús állásrendszer képezte. Sajnos az esős, hideg időjárás nem kedvezett a kirándulóknak, így ezúttal egy kicsit kevesebben, közel másfél tucatnyian vettek részt ezen.

A megszokott indulási pontnál, vagyis az erdészház melletti filagóriánál Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke hangsúlyozta: a mi dolgunk az emlékezés, hiszen hála Istennek azóta eltelt több évtizedet a béke jellemezte. Úgy fogalmazott: a magyar nemzet történelmében nagyon sok olyan mélypont volt, amiből aztán főnixmadárszerűen talpra tudott állni, kezdve Muhival és Moháccsal, majd folytatva a sort Világossal, Trianonnal és a második világháborúval. Mégis azt mondják a történészek, hogy ez a bizonyos doni offenzíva volt a legtöbb értelmetlen és esztelen magyar emberáldozatot követelő veszteség, hiszen a mínusz 42 fokos orosz télben 1943. január 12-én a 250 ezres magyar seregnek közel a fele nem tért haza, illetve csak a becsületes helytállásuknak a híre jutott el a családtagjaikhoz. Ugyanakkor abban az időben szinte nem volt olyan magyar család, mely ne veszített volna el ott valakit. Rövid beszédében az egyesületi vezető ismét idézett egy ismeretlen szerzőtől, aki megjárta a Don-kanyart, és naplójában azt kérte: legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, s tegyen boldoggá minden embert. „Azt tanácsolom én is, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megőrizhessünk ezt a béket, melyet napjainkban egyre többen veszélyeztetnek”- tette hozzá.

Fáklyagyújtás

Az útvonalat Kecse Attila túravezető ismertette, mint elhangzott ez a Nagyvárad környéki harcok egyik fontos helyszínéhez vezet, hiszen a püspökfürdői gránátos állásokat tekintik meg, illetve a domb tetején levő lövészárkokat.

Az időközben eleredő eső miatt végül a tervezettnél rövidebbre sikeredett túra egyik emlékezetes momentuma volt Kecse Ákosnak, a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjának a katonadal éneklése, valamint a fáklyagyújtás sem maradt el.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!