ERDON Helyi hírek

2014.11.24. 11:01

A dicséret különleges formája

Nagyvárad- Szombaton a váradi Római Katolikus Püspökség a Székesegyházban ismét megszervezte az Egyházmegyei Kórustalálkozót. Az idei találkozóra is sok kórus érkezett. Egy előadás is elhangzott.

Nagyvárad- Szombaton a váradi Római Katolikus Püspökség a Székesegyházban ismét megszervezte az Egyházmegyei Kórustalálkozót. Az idei találkozóra is sok kórus érkezett. Egy előadás is elhangzott.

Az egyházzenei élet fellendítése céljából szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az idén is az Egyházmegyei Kórustalálkozót, immár harmadik alkalommal. A Székesegyházban múlt szombaton zajlott eseményre olyan egyházi kórusok érkeztek, amelyek állandó jelleggel, heti rendszerességgel ünnepi liturgikus szolgálatot látnak el a váradi egyházmegye különböző templomaiban.

Köszöntő beszédében Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: a zenei szolgálat az istendicséret különleges formája, mely által a szent liturgián keresztül könnyebben és méltóban tudunk Istenhez fordulni. Megjegyezte: örül annak, hogy ilyen szép számmal érkeztek fellépők, illetve érdeklődők, és azt kívánta az egybegyűlteknek: a találkozó legyen valamennyiüknek a lelki épülésére, hogy továbbra is lelkiismeretesen, kitartóan és örömmel vállalják e szép és nemes szolgálatot.

Ezt követően Kristófi János karnagy, orgonaművész tartott egy rövid, de annál érdekesebb vetített képes előadást Szent Cecíliáról, aki a liturgikus zene védőszentje, ugyanis a hagyomány szerint hangszeres játékával és gyönyörű hangjával elbűvölte templomi hallgatóságát.

Te Deum

Ezután sorrendben a következő kórusok léptek fel: a Nagyváradi Székesegyház Plébánia Gyermek és Felnőtt Kórusa - kórusvezető Oláh Gabriella, a várad-olaszi Bihari Sándor Kórus – Kiss Géza, az érmihályfalvi Jubilate Deo-Kórus Bokor János, a monospetri Krisztus Király-Kórus Hajas-Schmodzer Erika, a várad-velencei Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Kórusa Tóth Beáta, a szilágysomlyói Báthory István Kórus Orosz Zoltán, a baromlaki Füves Páduai Szent Antal Plébánia Kórusa Mecsák Antal, a margittai Nagyboldogasszony Plébánia Kórusa Szabó Péter, a várad-újvárosi Halmos László-Kórus Kribus Mónika, a székelyhídi Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Kórusa Béres Csilla, a várad-szőllősi Szentháromság Plébánia Gyermek és Felnőtt Kórusa Józsa Domokos, a belényesi Szentháromság Plébánia Kórusa Chirichiță Mihai, a hegyköztótteleki Szent József Plébánia Kórusa Spurigan Zoltán, a zilahi Rorate-Kórus Kővári László, valamint a Székesegyház Szent László Gyermek és Felnőtt Kórusa dr. Kristófi János vezényletével.

A kórusvezetők emlékokleveleket kaptak a főpásztortól, a nívós összejövetel pedig Te Deummal zárult, hálaadásként Istennek azért, amiért dicsőíthetjük őt, gondoskodik rólunk, vezet minket a helyes úton.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!