ERDON Helyi hírek

2019.10.27. 19:59

Nem másokra kell bíznunk problémáink megoldását

A magyarság problémáit, így a Trianon-trauma meghaladását is főként magára hagyatkozva oldhatja meg a nemzet: ebben megegyeztek a vasárnapi nagyváradi kerekasztal-beszélgetés meghívott magyarországi politikusai.

A magyarság problémáit, így a Trianon-trauma meghaladását is főként magára hagyatkozva oldhatja meg a nemzet: ebben megegyeztek a vasárnapi nagyváradi kerekasztal-beszélgetés meghívott magyarországi politikusai.Trianon kapcsán annak megoldási lehetőségeiről, de aktuálpolitikai kérdésekről is beszélgettek Nagyváradon a Czégényi Raymond partiumi falugazdász által meghívott magyarországi politikusok: dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, dr. Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője és Samók Dávid, a Magyar Ifjúságért Polgári Egyesület főtitkára, aki az eredetileg meghívott Vitányi István (Fidesz) helyett jött el a rendezvényre. A Partiumi Keresztény Egyetem Teleki (Városháza) utcai székhelyén csekély érdeklődés mellett megtartott vasárnap délutáni beszélgetés alapkérdése volt az, hogy miért jelent még mindig traumát a magyarság számára a Trianoni békediktátum, illetve mi a magyarság felelőssége abban, hogy a Trianon-kérdés nem tudott nyugvópontra jutni. Apáti István szerint nem sokat tettek a politikai erők annak érdekében, hogy enyhüljön ez a trauma, és bár 2010, a jobboldali kormányok ideje óta kétségtelenül történtek előrelépések ebben az ügyben, de van még bőven tennivaló. Abban mindhárom politikus egyetértett, hogy a magyarság problémáinak megoldásában alapvetően csak magára számíthat, a nagyhatalmakkal kötött szövetségek erre alkalmatlanok. Ahogy Samók Dávid fogalmazott: „amikor Berlinre bíztuk magunkat, annak fasizmus volt az ára, amikor Moszkvára, akkor kényszerzubbony, ha Brüsszelre bízzuk magunkat, annak eredménytelenség lesz az ára.” Thürmer Gyula szerint nagyon jó gondolat a Visegrádi négyek rendszere, hiszen ennek keretében sikerül az országoknak közös álláspontot kialakítaniuk, és ugyancsak előbbre viheti a magyarság ügyét a szélesebb közép-európai kapcsolatépítés. A politikusok egyetértettek abban is, hogy senki sem akar háborút a jelenlegi határok megváltoztatása érdekében, viszont ki kell állni a határon túli magyarság jogaiért.

Az anyaországi és a határon túli magyarság kapcsolatáról is szó esett a beszélgetésen. Ebben a vonatkozásban Thürmer Gyula egy nemzeti konszenzus kialakítását sürgette, elmondva azt, hogy a határon túli magyarság megsegítése pártokon, ideológiákon átívelő, a belpolitikai csatározásokból kiemelt, közös ügy kellene, hogy legyen, míg Apáti István úgy látja, hogy mind Gyurcsány Ferenc, mind pedig Orbán Viktor felelősek abban, hogy az anyaországi és a határon túli magyarság között még mindig ellentétek vannak: Gyurcsány Ferenc a 2004. december 5-iki népszavazás kampányában érte el azt, hogy a határon túli magyarok elvesztették a bizalmukat az anyaországi magyarokban, az Orbán-kormány pedig a választójogi törvény megalkotásának módjával idegenítette el az anyaországi magyarokat a határon túliaktól. Egyébként mindhárom politikus rendkívül károsnak ítélte Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök tevékenységét. Apáti István a Fidesz-KDNP kormány számlájára írja, hogy még csak meg sem kísérelték Gyurcsány Ferenc politikai elszámoltatását. Apáti István végezetül a nemrég lezajlott magyarországi önkormányzati választások eredményeit értékelve elmondta, hogy nagyon megerősödtek a balliberális pártok: „Sauron kezdi visszanyerni hatalmát. Ne becsüljük alá azt a veszélyt, amit ők jelentenek! Ennek a szélsőséges liberális politikának szélsőségesen jó a regenerációs képessége is” - fogalmazott. A politikusok a beszélgetés utolsó részében a jelenlevők kérdéseire válaszoltak.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!