ERDON Helyi hírek

2014.05.19. 11:21

Nyugat kávéház és villámcsődület

Nagyvárad - Hagyományos és új programok egyaránt szerepeltek a Lorántffy Zsuzsanna református középiskola idei, Nyitott kapuk elnevezésű iskolanapján. Móricz Zsigmond-novellákat is feldolgoztak.

Nagyvárad - Hagyományos és új programok egyaránt szerepeltek a Lorántffy Zsuzsanna református középiskola idei, Nyitott kapuk elnevezésű iskolanapján. Móricz Zsigmond-novellákat is feldolgoztak.

Mint minden alkalommal, az idén is áhítattal kezdődött az iskolanap pénteken, a várad-olaszi református templomban, ezt Kövendi István iskolalelkész tartotta. Később mind a kisiskolások, mind a gimnáziumi és líceumi osztályok különféle programokon vettek részt. Ezek egyike volt a már hagyományos Nyugat kávéház című irodalmi műsor, mely ezúttal Móricz Zsigmond életéről és munkásságáról szólt. A IX-X. osztályosok Móricz Zsigmond életrajzi adataiból állítottak össze egy bemutatót, Bán Imola magyartanár vezetésével, később hatodik osztályos diákok eljátszották a Február, hol a nyár? című novellát – őket Tamás Péter Réka magyartanár készítette fel - , majd nyolcadikos diákok mutatták be a Fillentő című novellát, melyről képregényt is készítettek. Ez a program Szatmári Ildikó magyartanár irányítása alatt jött létre.

Programok

Később a diákok táncoltak, énekeltek – többek között korabeli operettrészletek, illetve Karádi Katalin-számok hangzottak el, Szép Judit zenetanár vezetésével.

A délelőtt folyamán, Márton Katalin rajztanár irányítása alatt kézműves foglalkozás zajlott a rajzteremben – a diákok többek között köveket festettek, batikoltak. Ennek a foglalkozásnak a részét képezte a reneszánsz retro kézműves műhely is, melynek során ismert reneszánsz festmények alakjait helyezték át modern kontextusba a résztvevők.

A hagyományos programok mellett újdonságokat is kitaláltak a szervezők – ezek egyike volt például a villámcsődület (flash mob), mely az iskola udvarán zajlott, a nagyszünetben. Kincskeresés is volt az iskola környékén és megszervezték a már hagyományos vallásversenyt is, melyen a 16.sz., valamint a 11. Sz. Általános iskolák nyolcadik osztályos diákokból álló csapatai is részt vettek. Volt még többek között aszfaltrajz verseny, mesehallgatás, meseillusztráció készítés, ezenkívül tanár-diák focimeccs is zajlott.

Már hagyomány, hogy az iskolanapot a Festum Varadinum keretei között szervezik meg. „A gyerekek ilyenkor jól átgondolt, nem csupán szórakoztató, hanem ismereteiket gazdagító programokon vesznek részt, ez egyúttal kimozdítja őket a hétköznapok rutinjából, segítséget nyújt nekik abban, hogy másképp lássák az iskolai életet” – mondta Szabó Zsuzsa iskolaigazgató.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!