Erdély és Ceaușescu atombombája

Két jeles sajtószakember, Havas Henrik és Stanik István voltak a meghívottai A Holnap után fesztivál keretében megrendezett vasárnapi pódiumbeszélgetésnek.

A Párhuzamos életpályák többségben és kisebbségben című pódiumbeszélgetés vasárnap délután a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában zajlott le. A megjelentek két különböző habitusú, stílusú emberrel ismerkedhettek meg Havas Henrik, illetve Stanik István személyében: előbbi nyegle stílusú, saját képességeivel tisztában lévő, azokat lépten-nyomon hangoztató, önreklámozó személyiség, utóbbi megfontoltabb, visszafogottabb, visszafogottabb karakterű ember volt beszélgetőtársánál. Talán ebből is kifolyólag a Szűcs László által vezetett beszélgetés során Havas Henrik szerepelt többet, és osztotta meg a közönséggel a jobbnál-jobb sztorikat. Ezek közül kiemelném a következőt: Ceaușescu magyarországi látogatása során azt mondta Szűrös Mátyásnak, Magyarország akkori elnökének, hogy Románia számára Erdély annyira fontos, hogy kész akár atombombát is bevetni érte. Szűrös Mátyás beszélt erről a párbeszédről Havas Henriknek, aki aztán több ezer márkáért eladta a hírt egy németországi sajtóterméknek arra az üzenetre hegyezve ki a hírt, hogy Románia atombombával rendelkezik. Stanik István emlékezetes történetei közül kiemelkedik az, hogy 1989. december 22-én magyar nyelven mondott beszédet a nagyváradi városháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt több tízezres tömegnek. Erre a második világháború vége, illetve 1989. december 22-e óta sem volt példa, jelezte.

A délután folyamán mindkét meghívott beszélt pályakezdéséről, katonai élményeikről, autóikról, a romániai és a magyarországi rendszerváltásról, illetve a rendszerváltás után kialakuló sajtóélet nehézségeiről. Ennek kapcsán Stanik István felidézte, hogy a 80-as években számos szerkesztőséget felszámoltak, sok szerkesztőt, főszerkesztőt kitettek a sajtóból, és olyan pártembereket nyomtak be a szerkesztőségekbe, akiknek közük sem volt az újságírói szakmához. „Máig nem dolgoztuk fel azt, hogy azok, akik pártaktivistaként vállalták a sajtó tönkretételét, még most is újságíróskodnak” - fogalmazott Stanik István. A beszélgetés vége felé felmerült a kérdés: mennyire tanítható az újságírás. Abban mindkét szakember megegyezett, hogy van egy tanítható, és van egy nem tanítható része ennek a szakmának: a témaérzékenység, a természetes kíváncsiság olyan adottságok, amelyek nem tanulhatók, viszont elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiből jó újságíró váljon. Ehhez kapcsolódva Havas Henrik leszögezte: „Ady -féle újságírás ma már nincs. Ma már a borítótervező egy külön újságírói szakma, a címadás egy külön újságírói szakma, a tárcaíró egy külön szakma. Meg tudom számolni egy kezemen, hányan vannak rajtam kívül Magyarországon, akik mindenhez értenek. Azt hiszem, hogy egyedül vagyok” - mondta az ő jól ismert, szerénytelen stílusában, nagy derültséget váltva ki a közönség körében. Végezetül Stanik István mesélt az Ady Endre Sajtókollégium megalapítása körüli nehézségekről, többek között elárulva azt, hogy egy uzsorakamatra felvett kölcsönből indította be Nagyváradon az újságírás-oktatást. A jó hangulatú beszélgetés után Havas Henrik dedikálta könyvét.

Pap István