ERDON Helyi hírek

2013.05.05. 12:56

Újabb korosztály megszólítása

Nagyvárad- Sikeresnek ítélte a közelmúltban zajlott Festum Varadinum ünnepségsorozatot az Erdély Online-nak nyilatkozó Pásztor Sándor kuratóriumi elnök. A jövőbeli tervekről is beszámolt honlapunknak.

Nagyvárad- Sikeresnek ítélte a közelmúltban zajlott Festum Varadinum ünnepségsorozatot az Erdély Online-nak nyilatkozó Pásztor Sándor kuratóriumi elnök. A jövőbeli tervekről is beszámolt honlapunknak.

Pásztor Sándor, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke az Erdély Online-nak azt nyilatkozta: véleményük szerint meglett az eredménye annak, hogy a középiskolásokat is bevonták az ünnepségsorozatba. Nagyon lelkesek voltak a diákok, úgy tűnik, sikerül velük megértetni azt, hogy a Festum Varadinum mennyire fontos ünnepségsorozata a váradi magyarságnak. Megjegyezte: sok olyan program is volt, mely a civil szférát érintette, és az idén valahogy az eddigieknél fontosabb szerepet játszott Nagyvárad, hiszen számos rendezvény témája, tárgya a várost érintette, ezzel foglalkozott, úgymond ez a vonulat dominált az egész héten.

A kuratóriumi elnök szerint feltétlenül pozitívumként lehet elkönyvelni, s szívmelengetőként hatott, hogy nagyon sokan voltak jelen a különböző egyházak templomaiban. Az ugyan megszokott, hogy a zárónapon a Székesegyházban tartott ünnepi szentmisén, illetve az ezt követő körmeneten rengetegen vesznek részt- a zarándoknap megszervezéséért Pásztor Sándor ezúton is köszönetet mond Exc. Böcskei László megyés püspöknek, illetve Mons. Fodor József általános helynöknek-, viszont meglepetésszerűen még az unitárius templom is zsúfolásig megtelt a jó hangulatú istentisztelet alkalmából, ami talán annak is betudható, hogy az új lelkésznő, Molnár Imola szívvel-lélekkel vállalta a közreműködést, érdeklődést tanúsított a Festum Varadinum iránt. A kuratórium elnök ugyanakkor örömének adott hangot, hogy egész héten, kevés kivételtől eltekintve telt házas események zajlottak, utóbbira kiváló például szolgálhatnak a premontrei öregdiákok vagy a partiumi nyugdíjasok programjai.

Újabb korosztályt

A nyolc nap tapasztalatai alapján Pásztor Sándor arra az érdekességre is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvényeken egyaránt ott voltak a kisebb-nagyobb iskolás diákok, majd támadt egy űr, és a következő generáció képviselői már 40 évnél idősebbek voltak. Ezért úgy gondolják, hogy jövőre olyan eseményeket is próbálnak majd rendezni, melyekkel a kieső korosztályt is be tudnák vonni a történésekbe, számukra érdekes programokkal. Nyitnának tehát az egyetemek és a diákszervezetek képviselői irányába is, teret engednének nekik, kikérnék a véleményüket.

Az anyagi természetű dolgokra áttérve a kuratóriumi elnök sajnálattal állapította meg, hogy ez volt az első olyan Festum Varadinum, melyet a váradi önkormányzat egyáltalán nem támogatott. Úgy fogalmazott: épp ezért le a kalappal azok előtt, akik segítettek- civilek, tanárok, lelkészek és a sort folytatni lehetne-, nekik köszönhetően ugyanis nem vevődött észre a pénzhiány, nem volt minőségi csökkenés. „Akármilyen finansziális gátakkal is szembesülünk, a Festum Varadinumnak tovább kell mennie évről-évre”, nyomatékosította.

Pásztor Sándor arra is kitért, hogy a zárónapon jelen volt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kölcsönösen tájékoztatták egymást, a közvetlennek és nyitottnak mutatkozó diplomata pedig egyebek mellett elismerését fejezte ki a tömeg láttán. Jó pár dologban egyetértettek, és megegyeztek abban, hogy a jövőben is tartják a kapcsolatot. A zárógálán magyarországi díszvendég nem volt jelen: noha küldtek meghívókat a testvérváros Debrecen önkormányzatának, egyik cívisvárosi elöljáró sem tartotta fontosnak, hogy eljöjjön, vagy nem tudott itt lenni.

Sokhelyszínűség

Pásztor Sándor azon terveikről is beszámolt, hogy mindenképpen megmaradnak a „sokhelyszínűség” mellett, próbálnak a város különböző pontjain akár egy időben is programokat szervezni annak érdekében, hogy minél több embert tudjanak megszólítani.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!