ERDON Helyi hírek

2012.06.12. 12:29

Megmérettetés után

Az idei önkormányzati választások világosan jelezték, hogy csak önmagunkra számíthatunk! Ott, ahol kisebbségben vagyunk, alig számíthatunk a többségiek támogatására, akkor sem, ha a jelöltünk messze túlhaladja a többieket. Erre éppen Nagyvárad esete a leglátványosabb bizonyíték.

Az idei önkormányzati választások világosan jelezték, hogy csak önmagunkra számíthatunk! Ott, ahol kisebbségben vagyunk, alig számíthatunk a többségiek támogatására, akkor sem, ha a jelöltünk messze túlhaladja a többieket. Erre éppen Nagyvárad esete a leglátványosabb bizonyíték.

 

Azon települések lakói közül, ahol többségben vagyunk, inkább átszavaznak a magyar jelöltre, ha annak munkája megfelelt, ígérete reális és mindenkit megszólító. Erre Nagyszalonta a bizonyság. Román polgártársaink korábban a második fordulóra fogtak össze, de most bebizonyították, hogy képesek az egyetlen fordulóra is összefogni, amennyiben hiteles jelöltjük van.

Ilyen körülmények között szép teljesítménynek tartom, hogy Bihar-országban 24 magyar polgármester fog működni. Nagyon sajnálom, hogy Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár és Marosvásárhely magyar jelöltjei nem sorakozhatnak most ezekhez. Sajnálom az elveszített lehetőségeket, kudarcnak tekintem ezeket, de sokkal inkább jövőformáló eseményeknek. Meg kell tanulnunk a valóságot érzékelni. Nem lehet kisebbségben 2,3 polgármesterjelöltünk, amikor a matematika figyelmeztetése egyértelmű. Nem lehet az sem, hogy saját nemzetünk tagjai egymásnak essenek. Szégyenkezem minden magyar támadás miatt, amit magyar embernek címeztek. Szégyenkezem azért is, hogy tizedannyi erőt sem tapasztaltam a többségiek pártjai felé megnyilvánulni, mint amivel ócsárolták magyarjaink a magyart. Meg kell tanulnunk, hogy nem a kampányban kell eldöntenünk, ki a „legmagyarabb” és ki a „gaz-magyar”. Elszomorodom, amikor megszületni látom a romániai magyarok között a modern demokráciánk cenzúráját, mert nemcsak plakátokat téptek, hanem kiegyensúlyozó cikkeket dobtak szemétkosárba Erdély tájain.

Mindezek ellenére megismétlem: Isten összegyűjti a nemzetet! Nemcsak Partium, Erdély vonatkozásában igaz ez, hanem a teljes magyar nemzetre. A megmaradásunk reményének egyetlen pillére van, ha Isten végrehajtja összegyűjtésünket. Várat magára ez az ügy, amit a próféta hasonló helyzetben így rögzít: „ha késik is, bízzál benne!”(Hab.2,3) Értünk késlelteti Isten a kegyelmet. „Nem késik el ígéretével az Úr, hanem hosszan tűr értünk.”(2.Pét.3,9)

Ezekkel a gondolatébresztő szavakkal kívánok jó munkát a megválasztottaknak. Imádkozom előretekintő felkészülésért a következő megmérettetések több áldásáért.

Csűry István püspök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!