ERDON Bulvár

2010.07.16. 10:09

Egyre aktívabb Fidel Castro - most egy akváriumba látogatott

<p>Pénteki sajtójelentések szerint egyre aktívabb a volt kubai elnök, Fidel Castro. A hét elején egy tévéinterjúban atomháborút vizionált, csütörtökön pedig elment egy akváriumba, ahol megnézett egy delfinshow-t, majd az alkalmazottakkal beszélgetett.</p>

Egy hét alatt ez volt a negyedik nyilvános megjelenése a 83 éves politikusnak.

Múlt szombaton olyan fotók jelentek meg a betegeskedő forradalmárról, hogy tudósokkal találkozott. Hétfőn tévéinterjút adott, kedden egy gazdasági intézet akadémikusaival beszélgetett, csütörtökön pedig delfinshowra ment. A hivatalos tudósítások szerint arról beszélgetett az alkalmazottakkal, hogy milyen is egy akváriumban dolgozni. Majd arról mesélt, hogy fiatalon ő meddig bírta levegő nélkül a víz alatt - mint kiderült: két percig, és elmondta azt is, hogy ő is úszott a tengerben delfinekkel korábban. A dolgozók között volt egykori harcostársa, Ernesto "Che" Guevara lánya is. Celia Guevara March állatorvosként dolgozik az akváriumnál.

Fidel Castro csaknem ötven éven át vezette Kubát. 2006-ban egészségügyi problémái miatt testvérének, Raulnak adta át az elnöki stafétát. A nyilvánosság előtt azóta csak nagyon ritkán jelent meg. Néha fotókat közöltek róla, és a pártlapban is gyakran megjelennek írások az ő neve alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!