ERDON Bulvár

2011.04.11. 15:06

Gagarin repülésének évfordulóját ünnepli Oroszország

<p>Egész Oroszország ünnepel kedden, Jurij Gagarin űrrepülésének évfordulóján: az óvodákban és az iskolákban külön foglalkozásokat rendeznek, ünnepi koncertek lesznek, Dmitrij Medvegyev elnök kitüntetéseket ad át az orosz űrprogramban résztvevő külföldi űrhajósoknak - köztük Farkas Bertalannak -, és a napot 50 lövésből álló díszsortűz tárja majd.</p>

Ezen a napon a Kedr (cirbolyafenyő) elnevezésű kis távközlési műhold - ez volt a hívóneve Gagarinnak is - elkezdi sugározni a világűrből az első űrrepülés idején készült hangfelvételeket, a Föld fotóit és 15 nyelven üdvötleteket. Perm közelében kedden szobrot állítanak - abban a faluban, amelynek határában földet ért Jurij Gagarin - Zvjozdocskának (Csillagocskának), aki az űrhajós előtt utolsó "berepülő kutyaként" próbálta ki a Vosztok űrhajót. A helyen 1986 óta obeliszk áll, ez egészül most ki a kiskutya szobrával. Ugyancsak az évforduló alkalmából múlt héten közzétették, hogy 43 kutyával kísérleteztek. Alekszej Leonov űrhajós - aki 1965-ben elsőként lépett ki a nyílt világűrbe - egy rendezvényen elmondta: nem kevés baj volt az ebekkel. A legtöbb problémát a lekötöttséghez való hozzászoktatás okozta. A jelek szerint ezt az ebek nem szerették, mert ez egyik kísérletnél a két "űrhajós" egyike egyszerűen elszaladt a legutolsó pillanatban, és helyette egy keveréket kellett befogni. A kísérlet sikeresen lezajlott, de a Csernuska nevű gyakorlatlan kutya visszaérkezése után sokkal jobban érezte magát, mint párja, a képzett Zvjozdocska, olyannyira, hogy boldogan el is szaladt, és hatalmas létszámú katonaság kereste a sztyeppén, míg végre megtalálták. Szentpéterváron A magasság orvostana címmel kiállítás nyílik, amelyen számos érdekes tárgy tekinthető meg az űrhajósok kezdeti élelmiszerellátmányától az életfenntartó berendezésekig és eddig soha be nem mutatott fényképekig.

Az Oroszországi Föderáció Levéltárainak honlapján a Gagarin útja című projekt keretében több mint 100 dokumentumot és 187 fotót tanulmányozhat a nagyközönség. A Roszkoszmosz három kötetnyi dokumentumot adott ki a titkosítás alól most felszabadított iratokból. "Örökre első" címmel megjelent egy kötet, amelyben Gagarinra közeli hozzátartozói és barátai emlékeznek, és a kerek évforduló alkalmából adták ki az Űrkutatási Enciklopédia második kötetét. Az évfordulóra bélyegeket és nemesfémből készült emlékérmeket adnak ki. Egy szibériai miniatűrművész, aki alkotásaival a rekordok könyvében is szerepel, az évforduló alkalmából "hatalmas" könyvet adott ki: a 48x32 milliméteres kötet 128 oldalon ismerteti a 108 orosz űrhajós repüléseit, tartalmazza mindannyiuk színes portréját, a róluk elnevezett omszki utcák látképét, és külön azoknak az űrhajósoknak a listáját, akik valaha Omszkban jártak, köztük Jurij Gagarinét. A korszakos esemény évfordulóját világszerte megünneplik emlékművek állításával és kiállításokkal, egyebek között az ENSZ-ben, az Európai Unió és a NATO székhelyén. Az Egyesült Államokban a Sotheby,s árverezőház aukciót rendez az űrkutatással összefüggő tárgyakból és dokumentumokból. A legnagyobb érdeklődés egy Vosztok kapszula iránt nyilvánul meg, amely alig két héttel Gagarin repülése előtt járta meg a világűrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!