Szállítmányozás

2020.01.31. 13:03

Marvicon: szállítmányozással foglalkozó vállalkozás

A Marvicon szállítmányozással foglalkozó cég 2015-ben alakult Nagyváradon, belga magántőke-befektetés nyomán. Az 1998-ban létrejött BE-TRANS cégcsoport tagja.

Jelenleg 147 kamionból álló járműflottával rendelkezik. Ez a szám egy fejlesztési tervnek köszönhetően fokozatosan növekszik majd, kielégítve ügyfeleink igényeit. Tengeri konténerek szállítására szakosodtunk, minden fontos európai kikötőbe fuvarozunk. A konténeres szállításon kívül ponyvás kocsikkal is célba juttatjuk az árut; ez a módszer Románia és Európa más országai között használatos.

Mindegyik teherautónk műhold által irányított műszerfallal van ellátva, így minden pillanatban nyomon követhetjük őket. A beszkennelt szállítási dokumentumok pedig vonalkód révén kapcsolódnak a vonatkozó fuvarhoz.

Minden alkalmazottunk (az irodában dolgozók, a diszpécserek és a gépkocsivezetők) speciális képzésben részesülnek, amikor nálunk kezdenek dolgozni, aztán időnként, szükség esetén megint, hogy mindig eleget tegyenek az új jogszabályok előírásainak, illetve ügyfeleink igényeinek. Abban a reményben, hogy a fenti érvek meggyőzték Önöket, keressenek minket üzleti kapcsolat létesítése céljából az online felületen vagy személyesen nagyváradi irodánkban, ahol kedves és szolgálatkész személyzetünk fogadja az ügyfeleket.

Szabad munkahely, alkalmazási feltételek:

NEHÉZGÉPJÁRMŰ-VEZETŐ „

C + E kategóriájú jogosítvány „

Áruszállítói engedély „

Digitális tachográfkártya „

ADR-szállítmány „

Kamionsofőri tapasztalatok a belföldi és külföldi közlekedésben (vagy anélkül)

A munkakör leírása: „

Belföldi és külföldi áruszállítás Európa területén „

A társaság euro 6-os motorral ellátott, megfelelően felszerelt kamionokkal rendelkezik „

Vonzó bérezést és egyéb juttatásokat ajánlunk „

A bérek és a napidíjak mindig időben vannak kifizetve

MARVICON KFT.

410554 Nagyvárad, Ogorului utca 258. szám, II. emelet 410554

Telefon: +40/371-092-404; +40-799-769-195

„E-MAIL: INFO@MARVICON.RO, WWW.MARVICON.RO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!