Erdély hírei

2016.07.24. 17:15

Sajtóközlemény Orbán Viktor és Tőkés László megbeszéléséről

A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott.

A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott.

Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medencében és szerte a világban.” Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban. Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást.

Tusnádfürdő, 2016. július 24.

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!