Örök ünnep

2020.03.15. 16:13

Kelemen Hunor: Március 15. örök ünnepünk marad

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi gondolatait közöljük.

Forrás: Gönczy Tamás

Tisztelt honfitársaim! Március 15. legszeretettebb ünnepünk. Talán nem véletlenül, hiszen legértékesebb kincsünk a szabadság. A mai napon a szabadságharc hőseit, Petőfit, továbbá merész és nagyot álmodó társait ünnepeljük – és az ünnep mindannyiszor lehetőséget teremt arra, hogy egy kicsit szorosabbra fonjuk kötelékeinket, a magyarok közösségének kötelékét. Amióta megszűnt a diktatúra, az elmúlt harminc esztendőben még nem fordult, nem fordulhatott elő, hogy az erdélyi magyarok ne ünnepeljék közösen március 15-ét, a szabadságunk szent napját. Idén azonban nélkülöznünk kell a közös ünnep élményét. Nem tartunk köztéri ünnepséget március 15-én, mert vigyázunk egymásra. A magunk felelősségére hoztuk ezt a döntést, mert felelősen kell döntenünk, mindig. És a felelős döntés idén az volt, hogy legyünk észnél, vigyázzunk egymásra, mert nem lehet közösen ünnepelni akkor, ha az egy világjárvány fertőzésének aránytalanul magas kockázatát hordozza magában. Ükapáink azzal jártak el helyesen, hogy kardot rántottak a szabadságért. Mi pedig úgy járunk el bölcsen, ha ügyelünk a magunk és szüleink egészségére, ha ügyelünk arra, hogy közösségünk épen és egészségesen vészelje át ezt a nehéz időszakot. A világszabadságért érdemes kockáztatni. Egy világjárvány miatt azonban nem érdemes és nem is helyes.

Vigyázzunk egymásra!

Március 15. örök ünnepünk marad, szívünkben ma is büszkék vagyunk elődeink nagyszerű, bátor tetteire.

Ünnepeljünk hát ma is, mint mindannyiszor az elmúlt három évtizedben. Úgy, mint egy meghitt családi ünnepen. Ki virággal, ki koszorúval, egyedül vagy többen. Mert ma nem a résztvevők száma, hanem a szabadságba vetett hit ereje és a felelősségteljes cselekvés tesz minket erőssé. Éljen március 15.! Éljen a magyar szabadság!

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!