„Bármilyen fejlesztésnek csak akkor van értelme, ha lesz, aki azt használja”

RMDSZ-sajtóanyag

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni a szervezőknek, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak és Novák Katalin miniszter asszonynak, hogy meghívtak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a negyedik Budapesti Demográfiai Csúcson néhány gondolatot megfogalmazhatok, és legalább ekkora öröm számomra, hogy anyanyelvemen tehetem meg itt, Budapesten.

Hölgyeim és Uraim!

Kötelességünk és felelősségünk megérteni azt, ami velünk és körülöttünk történik. A helyes megértés az eredményes megoldások gyakorlatba ültetésének az előfeltétele. Folyamatosan válságról beszélünk. Egyik válság alig ér véget, rögtön egy másik válságban találjuk magunkat. Ám ezek közül van néhány olyan kihívás, ami tartósnak tűnik. A világ egyik részén ott van a túlnépesedés és az azzal járó összes probléma, a világ másik részén elöregedő társadalmak, soha nem tapasztalt jólét és fogyasztás, és természetesen az ezzel járó problémák.

Románia, akárcsak számos közép- és kelet-európai állam, a kommunista diktatúra bukása után olyan kihívásokkal került szembe, amelyekre a legkevésbé volt felkészülve.

Három évtizeddel a diktatúrák összeomlása után nálunk Romániában a demográfiai kilátásaink nem túlságosan biztatóak, és nem vagyunk egyedül. 31 év után 4 millió romániai polgár él életvitelszerűen külföldön, ebben nincsenek benne az ideiglenes kinn tartózkodók, az idénymunkások, a diákok, az egyetemisták. Az ország statisztikai rendszerében 2019-ben 19,4 millió életvitelszerűen az országban élő polgárt tartottak számon. Békeidőben ennyi esztendő alatt ilyen sok ember soha nem hagyta el az országot.

A jövő évi népszámlálás fogja megmutatni, hogy pontosan mekkora Románia lakossága. Ez a brutális lakosságszám-csökkenés érintette a románokat, a magyarokat, a németeket, a romákat és az összes olyan közösséget, amely az ország területén együtt él. Természetesen a nemzeti, etnikai kisebbségek esetében minden csökkenés drámaibb súlyt kap. 31 év alatt Románia évente elveszített egy 116 ezres nagyságrendű települést. Romániai viszonylatban ez nagyjából egy Marosvásárhely nagyságú városnak az elveszítése, magyarországi viszonylatban egy Győr nagyságú város elvesztése évente.

Ezek csupán száraz statisztikai számok, de minden egyes szám mögött életek vannak, sorsok vannak, remény és reménytelenség, öröm és bánat egyaránt.

Mondok néhány számot: 1967-ben Romániában 528 ezer gyermek született. Azért választottam az 1967-es évet, mert akkor volt az a bizonyos törvény, amely betiltotta az abortuszt Romániában. 1990-ben 314 746 gyermek született, ehhez képest 2020-ban 178 609 gyermek született, ugyanebben az évben, 2020-ban 297 345 ember halt meg.

A számoknál sokkal aggasztóbb a társadalom demográfiai piramisa, amely egy egyértelműen fordított piramist mutat. Ez magyarán azt jelenti, hogy a nagyarányú kivándorlást tetőzi az, hogy minden évben kevesebb gyerek született. Az elvándorlás az egyik probléma, amelynek gazdasági okai vannak, és ezzel 31 éve küszködünk, hisz miközben a tőke az olcsó munkaerőt keresve folyamatosan kelet fele tart, addig a kelet-európai társadalmakból, Közép- és Kelet-Európából a munkaerő, különösen a szakképzett munkaerő nyugati irányba tart a jobban fizető munkahelyek reményében. Ez gyakran felbomlott családokat, magukra maradt gyerekeket jelent az egyik oldalon, másik oldalon a szakképzett munkaerő hiányát eredményezi. Legalábbis Romániában.

2040-re, 2050-re, 2060-ra, amennyiben ezek a trendek folytatódnak, de tudjuk, hogy ezeket meg lehet állítani, a kilátások egészen rosszak. A szociális rendszerek összeomlanak, a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik, és számos régiója Romániának teljesen elnéptelenedik.

A demográfiai válságnak a másik okozója az életminőség szintjéhez vezet vissza. Az igazság az, hogy ma már jelentős javulásról beszélhetünk, de az előttünk álló elvégzendő munka sokkal nagyobb, mint az, amit eddig elvégeztünk. Miközben fenntartható fejlődésről beszélünk, beszélünk digitalizációról, a zöld átállásról, a fosszilis energia teljes lecseréléséről, alig ejtünk szót arról, hogy mit kezdünk az elöregedő társadalmakkal, és szem elől tévesztik nagyon sokan azt, hogy a felzárkózásnak, a zöld átállásnak ország- és társadalom-specifikusnak kell lennie. Mert másképpen kiért csináljuk. A miértet tudjuk, a miértre rengeteg a válasz, de fel kell tenni a kérdést, hogy kiért tesszük mindezt. Ha nem tudjuk megválaszolni ezt a kérdést, akkor csak a bajt növeljük, a társadalmi elégedetlenséget fokozzuk, amely valószínű, hogy elvándorlást és elöregedést fog eredményezni.

Mi Romániában ennek az évnek az elejétől liberalizáltuk az energiaárakat, amit megtetőzött a földgáz növekvő ára, a szén-dioxid kibocsátási bizonylatok árrobbanása, a szén alapú hőerőművek bezárása. Nem akarom Önöket sok-sok statisztikai adattal untatni, de ma azt látjuk, hogy nemcsak megduplázódott az energiafogyasztók ára, hanem inflációt gerjeszt, az infláció csökkenti a fogyasztást, ez újabb gazdasági válsághoz vezethet. Románia jelenlegi kormánya pontosan tisztában van azzal, hogy egyszerre több fronton kell lépnünk, és tulajdonképpen az idővel vagyunk versenyben.

Először az életminőség feltételein kell javítanunk, és ez létfontosságú infrastruktúrák megépítését jelenti.

Napra pontosan kilenc hónapja van hivatalban a mostani romániai kormánykoalíció, és egy olyan hatéves országos beruházási programot indítottunk el 10 milliárd euró értékben – erre mától lehet pályázni –, amely az alapvető infrastruktúra megépítésére vonatkozik: helyi és regionális utak, víz- és csatornahálózat, földgázhálózat. Abból a megfontolásból indítottuk ezt a hatéves programot, hogy egyetlen olyan kisközösség sem lehet, egyetlenegy olyan település sem lehet, amely ne rendelkezzen az alapvető infrastruktúrával. Ugyanakkor azt tapasztaltuk előző programok eredményeit látva, hogy olyan helyeken, olyan településeken, ahol az alapvető infrastruktúrát sikerült megépíteni, fiatal családok szívesen költöznek a nagyvárosokból, az agglomerációból ezekbe a településekbe, ahonnan 30-40 perces utazással elérik a várost, de gyermekeik, családjuk és maguk számára sokkal inkább választják a nyugodtabb környezetet.

A másik nagy kihívás az oktatási reform Romániában. Ugyancsak ebben a kilenc hónapban elindítottunk egy olyan reformot, amelynek egyik alapvető célkitűzése az, hogy versenyképes tudást nyerjenek a gyermekek, növeljük a versenyképességet, és a szakoktatásnak visszaállítsuk a tekintélyét.

Mondok egy adatot: közoktatásban 1990-ben 4 093 845 gyermek iratkozott be a tanévbe, 2020-ban ez a szám 2 405 879. Ez is pontosan mutatja annak a válságnak a nagyságát, mélységét, amelyre választ kell találnunk Romániában.

A harmadik front, ahol lépnünk kell, az a gazdaság és a munkahelyek kérdése. Bár ebben a pillanatban Romániában alacsony a munkanélküliség, és a foglalkoztatási arányok egészen jók, de azt látjuk, hogy rengeteg szakmában a hiány évről évre nő, ezért a kis- és középvállalkozásokat megerősítjük, munkahelyeket teremtünk, hogy így is fékezzük az elvándorlást.

És utoljára hagytam, de ez a legfontosabb: a kormánykoalíció eldöntötte, hogy újragondoljuk a család és gyereknevelési támogatási rendszert. Ugyanis az, ami 30 éve működik, nem hozott semmiféle eredményt. Olyan új támogatási politikára van szükség, amely segíti, támogatja a fiatal családokat, ösztönzi a gyerekvállalást és a gyereknevelést, a fiatal családok lakásvásárlási lehetőségeit hitelkonstrukciókkal – nemcsak kamattámogatásra gondolunk, hanem 3-4 gyermek után az alap hitelrészből is átvállal a kormány –, és a többgenerációs családok támogatására is figyelünk.

A bölcsődeépítési programot elindítottuk már és folytatni fogjuk, mert ez az egyik nagy probléma a fiatal családok esetében.

Nagyon határozottan állítom, hogy bármilyen fejlesztésnek csak akkor van értelme, ha lesz, aki azt használja. Ezért mondjuk mi azt, hogy szívügyünk a család! Mert ott, ahol nem születnek gyerekek, ott, ahol szétesnek a családok, ott, ahol meggyengül ez a szövet, ott nem lehetséges fenntartható fejlesztésről beszélni, és értelmét veszti a politika.

A politika nem lehet csak ügyintézés. A politikának kell hoznia azt a többletet, ami visszaadja egy társadalomnak az önbecsülését és életben tartja a jövőre vonatkozó reményt.

Társadalmainkat sokrétű, sokféle egymást követő válságok sora sújtja, de ezek a válságok a statisztikákat nézve többnyire nem materiális értelemben vett válságot jelentenek.

A globális nyugatnak materiális értelemben soha nem ment ilyen jól. Azt látjuk azonban, hogy a válság, az spirituális válság, metafizikai válság, ha szabad így mondani egy politikus részéről. Mert nem azért vagyunk válságban, mert nincs mit enni! Közben persze rengetegen vannak, akik éheznek. Nem azért vagyunk válságban, mert nincs elegendő ruha! Közben rengetegen nélkülöznek. Nem azért vagyunk válságban, mert nincs fedél a fejünk felett! Miközben sokan kínlódnak visszafizetni a lakáshiteleket, sokan vannak, akik a háborúk miatt földönfutóvá váltak. A globális nyugat válsága ennél sokkal mélyebb. Az értékek válságáról beszélünk.

Nem lehet a hagyománynak büntetlenül hátat fordítani. Nem lehet következmények nélkül háttal állni a görög-római, a zsidó-keresztény hagyománynak. Nem lehet büntetlenül eltörölni a történelmet és a kultúrát. Ebben nem minden szép és nem minden jó. De az eltörlés helyett a helyes válasz a megértés. Mert a megértés vezet el oda, hogy elkerüljük azt, hogy a történelem megismételje önmagát.

Nem lehet büntetlenül az egyént és kizárólag az egyént a közösség fölé emelni. Az ember számtalan helyzetben elboldogul egyedül, ám szüksége van a közösségi létre, és ezt az elmúlt másfél év járványa ismételten bebizonyította. És befejezésül nem lehet demográfiai problémát helyesen és tartósan megoldani úgy, hogy mindent leredukálunk a munkaerőre, és azt gondoljuk, hogy a hiányzó munkaerő külső forrásokból pótolható. Ma már az ilyen szemléletnek súlyos társadalmi következményei vannak.

Már nincs hely a szőnyeg alatt! Ám van kiút a válságból, ehhez viszont tisztázni kell az alapértékeket, szükség van világos jövőképre, erős talapzatra, bátor politikusokra, és mindenekelőtt olyan családpolitikára, amely visszaépíti azt a szövetet, amely a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez szükséges. Ha a helyes sorrendet megtaláltuk, akkor az Európai Unió országai ki tudnak lábalni a mostani válságból.”