Erdély hírei

2016.10.19. 11:49

Bűnvádi eljárást indítottak a besztercei tömbházlakásban történt robbanás ügyében

Testi sértés és rombolás miatt bűnvádi eljárást indított a rendőrség a besztercei tömbházlakásban történt robbanás ügyében - jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-felügyelőség vezetője.

Testi sértés és rombolás miatt bűnvádi eljárást indított a rendőrség a besztercei tömbházlakásban történt robbanás ügyében - jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-felügyelőség vezetője.

Claudiu Jurcan szerint a keddről szerdára virradó éjszaka történt robbanás ügyében a Besztercei Bírósági Ügyészség folytatja a nyomozást.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vannak-e arra utaló jelek, miszerint a detonációt szándékosan idézte elő a robbanás nyomán teste 70 százalékán égési sérüléseket szenvedett fiatalember, a rendőrfőnök azt mondta, amíg nem zárják le a nyomozást, nem tudja megerősíteni vagy cáfolni ezt az információt.

A szomszédok állítása szerint a férfinak viselkedési problémái voltak, időnként kábítószert fogyasztott, és gyakran került heves szóváltásba nagyapjával, aki szintén abban a tömbházlakásban lakott, de a fiatalember viselkedése miatt elköltözött otthonról, így a detonáció pillanatában nem tartózkodott a lakásban.

A Beszterce-Naszód Megyei Készenléti Felügyelőség vezetője, Constantin Florea szerint egyelőre nem sikerült pontosan kideríteni, mi okozta a robbanást. Az első vizsgálatok alapján gázszivárgásra gyanakodtak.

Mint kiderült, hozzávetőlegesen 100 személyt kellett kilakoltatni az érintett tömbházból. Közülük négyen a besztercei hajléktalanszállón töltötték az éjszakát, a többieket rokonaik fogadták be.

A felrobbant lakrészben tartózkodó 24 éves fiatalembert az égési sérülteket kezelő fővárosi kórházba szállították, ő mesterséges kómában van, állapota súlyos. A szomszédos apartmanokban lakó további nyolc személy könnyebb sérüléseket szenvedett, közülük ketten szorulnak kórházi kezelésre.

Ovidiu Frenţ Beszterce-Naszód megyei prefektus szerint a robbanás környékét lezárták, az érintett tömbház lakóit nem engedik be apartmanjaikba, amíg fel nem mérik, milyen mértékben rongálódott meg az épület tartószerkezete.

A megyei tanács elnöke, Radu Moldovan biztosította a szerencsétlenségben érintett lakókat, hogy az önkormányzat rendelkezésükre állít majd egy helyiséget, ahol elraktározhatják a lakásukból kimentett javakat, illetve a javítási munkálatok költségeihez is hozzájárul majd. A tanácselnök szerint öt lakrészben okozott jelentős kárt a robbanás, kettőben beomlott a mennyezet és az egyik külső fal is megrongálódott. A többi lakásban az ajtókban, ablakokban és egyéb javakban esett kár. Összesen több mint 65 apartmanban okozott kárt a detonáció.

A prefektúra, a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, az építészeti felügyelőség, a készenléti felügyelőség és az E.ON gázszolgáltató képviselőiből álló bizottság továbbra is a helyszínen van, hogy felmérje a robbanás következményeit.

AGERPRES/(RO - szerző: Tina ŢUCUI; szerkesztő: Nona JALBĂ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!