Járvány

2020.06.02. 12:37

Tíz-húsz vándortábor szabadult fel

A szabad helyekre várják a szervezők jelentkezését – közölte Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden.

Sátoraljaújhely, 2019. július 31. Táborozó gyerekek kézmûves foglalkozáson a Rákóczi Szövetség összmagyar anyanyelvi táborában, Sátoraljaújhelyen 2019. július 31-én. MTI/Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Révész Máriusz az M1-en azt mondta, hogy

idén összesen 24 útvonalon mintegy ötszáz időpontot hirdettek meg. Ezek januárban a jelentkezéskor két óra alatt beteltek

- tette hozzá.

Kiemelte:

a táborok biztonságosak, beteg gyermek nem vehet részt azokon, aki a táborban betegszik meg, azt elkülönítik.

A kormánybiztos szerint a táboroknak köszönhetően a gyerekek nemcsak jól érzik magukat, hanem megismerik az országot is.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára arról beszélt, hogy tavaly 11 ezer gyermeket táboroztattak.

Idén a gyalogos, kerékpáros és vízi vándortáborok mellett zarándoktábor is indul, és a gyalogos útvonalak is két útvonallal hétre bővültek

- ismertette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!