kell a kikapcs

2020.08.06. 14:00

Stadionkoncerteket rendeznek a Campus Fesztivál helyett

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, a szervezők azonban stadionkoncertekkel igyekeznek fesztiválhangulatot biztosítani a közönségnek a debreceni Nagyerdőben.

Debrecen, 2019. július 19. Kowalsky (Balázs Gyula), a Kowalsky meg a Vega együttes énekese a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A szervezők csütörtöki közleménye szerint augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át

nyolc kiemelt koncert várja majd a Nagyerdei Stadionba látogató közönséget,

amely szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat. A koncertekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni – írták.

A négy augusztusi estén Majka&Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, a Follow the Flow és a Punnany Massif lép fel.

A stadion mellett a szomszédos Víztoronykert is jó lehetőséget teremt a koncertezéshez: augusztus közepétől szeptember végig 500 fős, vagy nagyobb nevek esetében dupla, kétszer 500 fős koncerteket is tartanak – ismertette a további nagyerdei programlehetőségeket Miklósvölgyi Péter főszervező.

Borítókép: Kowalsky (Balázs Gyula), a Kowalsky meg a Vega együttes énekese a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 18-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!