Ország-világ

2020.10.30. 12:14

Otthon sem mindig biztonságos: ezekkel visszük a lakásba a koronavírust

Sajnos nem mindegyik jut rögtön az ember eszébe.

Forrás: Shutterstock

A Bors összeszedte, mire figyeljünk.

HASZNÁLT KESZTYŰ ÉS MASZK

Ezek azok a tárgyak, amikkel próbálunk a vírus ellen védekezni. Feltételezhetően rákerülhet a koronavírus, ezért a lakásba érve nagyon gondosan dobjuk ki vagy kezdjük el kimosni, nehogy fertőzzünk vele.

TANKOLÁS

A töltőpisztolyt tucatnyian megfoghatják előttünk. Tankolás után azonnal jöhet a kézmosás, kézfertőtlenítés, különben akár a telefonunkon, akár a kormányon hordozzuk tovább a vírust.

KERÉKPÁR

Hajtás közben az utcán a levegőben lebegő vírus a kormányra tapadhat. Hazaérve érdemes azt is fertőtlenítőkendővel áttörölni.

KUTYA

Ő is beviheti a lakásba vírust, akár a levegőből összeszedve, akár egy vírusfertőzött simogatásával.

SZEMÜVEG

Megtapadhat rajta a vírus az utcán is, ha szembe tüsszög valaki, de úgy is, ha a munkahelyünkön letesszük az asztalra és felette tüsszent valaki. Ha utána megfogjuk a kezünkkel, máris továbbadhatjuk.

KÉSZPÉNZ

A bankjegyeken is megragad a vírus. Nem tudhatjuk, hogy előttünk ki ért hozzá, ezért lehetőleg ne használjuk.

FIZETŐ TERMINÁLOK

A pénztárnál a kártyás fizetés javasolják, de ha kódot is be kell ütni, azzal már ismét felszedhetjük a vírust, ahogy egy ATM-es pénz kivételnél is.

KLAVIATÚRA

Ez főleg akkor lehet veszélyes, ha többen is használják, például egy internetes kávézóban.

TELEFON

Sok mindent megérintünk akár vásárláskor, akár utazáskor. Ha megcsörren a telefonunk, automatikusan elővesszük, és ettől ez is vírushordozóvá válik, amit beviszünk a lakásunkba.

TÁSKA ÉS FELSŐRUHÁZAT

Mindkettőt gyakran megérintjük, és hozzáérhet más is, vagy a levegőből is felszedheti a koronavírust. A legritkábban jut eszünkbe ezek fertőtlenítése, ha hazamegyünk.

CIPŐ

Ha lehet, a lakásba ne menjünk be vele, mert a talpán a kosz, a baktérium mellett a vírus is megtapad. Abban a közegben aztán napokig életképes marad.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!