Ez vérre megy

2020.07.13. 14:03

Kilencvenezer hektáron folytatódik az országos szúnyogirtás

A következő napokban 11 térség csaknem 500 településén, több mint 90 ezer hektáron folytatódik az országos szúnyogirtás – tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese hétfőn.

Forrás: Shutterstock

Ez azt jelenti, hogy a főváros nyolc kerületében, valamint Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében, a Csepel-sziget környékén, illetve Csorna, a Dunakanyar, Szekszárd és Szolnok térségében kerül sor gyérítésre közölte Dóka Imre.

A beavatkozások részletes programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján tette hozzá.

Mint elmondta:

a júniusi csapadékos időjárás miatt szinte mindenütt tömegesen vannak jelen a szúnyogok.

A középső és nyugati országrészben a lárvatenyészőhelyek mérete csökkent, azonban a Tiszán levonult kisebb áradást követően a folyó mentén továbbra is jelentős területeken képesek szaporodni, ezért ott elhúzódó ártalomra kell számítani ismertette.

A kifejlett szúnyogok, amennyiben a környezeti feltételek megfelelőek számukra, négy-hat hétig maradnak életben fűzte hozzá.

A szakemberek folytatta az összefüggő, nagy kiterjedésű tenyészőhelyekre a következő napokban légi úton juttatják ki a lárvák elleni biológiai irtószert. A baktérium által termelt speciális fehérje az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat, így közvetlenül a vízi élőhelyeken alkalmazható.

Ugyanakkor, azokon a településeken, amelyeken már megjelentek a kifejlett szúnyogok, földi járműre rögzített úgynevezett melegködképző vagy permetezőberendezések segítségével irtják a vérszívókat

sorolta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében.

Példaként mondta, hogy egy vízzel teli virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek.

A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható tájékoztató mondta a szóvivő-helyettes.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!