sikeres akció

2020.08.25. 20:21

A hétvégén zárul az idei Mozdulj, Balaton! programsorozat

Az elért eredmények összesítése alapján az is kiderül majd, melyik a Balaton legsportosabb települése.

Balatonfenyves, 2019. június 10. Egy nő jógázik a balatonfenyvesi szabadstrandon 2019. június 10-én. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A vonyarcvashegyi sporttalálkozóval zárul szombaton az idei „Mozdulj, Balaton!” programsorozat.

A záróeseményen Somogy, Zala és Veszprém megyei strandok csapatai mérik össze erejüket, felkészültségüket több sportágban.

Az idén nyáron, július 11-e és augusztus 22-e között három megyében, összesen 38 helyszínen várták a sportolni szándékozókat, minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon. Az idén kapcsolódott be a programba a kővágóörsi Pálkövei strand; Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár pedig két-két stranddal vett részt az eseményeken – a szervezők tájékoztatása szerint.

A pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás fociban, strandröplabdában, strandkézilabdában, tollaslabdában, lábteniszben, pétanque-ban, valamint vízben űzhető sportágakban volt lehetőség versenyek szervezésére, indítására.

A szezonzáró XVI. Mozdulj Balaton Sporttalálkozó 9 órakor kezdődik a vonyarcvashegyi Lido strandon. A hagyományos rendezvényen a szervezők reményei szerint minél több Somogy, Zala és Veszprém megyei strand képviselteti magát egy-egy kispályás foci-, strandröplabda- és streetball-csapattal. Az elért eredmények összesítése alapján az is kiderül majd, melyik a Balaton legsportosabb települése.

Borítókép: illusztráció/Egy nő jógázik a balatonfenyvesi szabadstrandon 2019. június 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!