Lelki kapaszkodók egy rendkívüli tanévben

János Piroska

–Az idei tanév egy sor olyan szabállyal kezdődött, amellyel diákok, szülők és tanárok is most először találkoznak. Betarthatóak-e ezek a szabályok egy gyermek számára?

–Az, hogy betarthatók-e a szabályok, nagyon összetett kérdés, ugyanis a gyermekek életkori adottságaikból adódóan nagyon rugalmasak, nagyon jól alkalmazkodnak az éppen aktuális helyzetekhez. Ugyanakkor szintén életkori sajátosság, hogy még nem alakult ki, főként a kisebbeknél (óvodáskorban) az önkontroll és az önszabályozás képessége. Ezek a képességek és készségek azért elengedhetetlenek, mert nélkülük a gyermek önhibáján kívül nem tartja be a szabályokat, emellett kisebb és nagyobb gyermekeknél egyaránt ott van az élettapasztalat hiánya is, ami nehezíti a jelenlegi helyzet megértését. A kérdés tehát, talán nem is az, hogy betarthatók-e a szabályok, hanem sokkal inkább az, hogy ezek hogyan hatnak a gyermekek pszichés fejlődésére.

–Ahogy a kérdés is utal rá, úgy gondolom, a szabályok betartása főként akkor káros, ha bizonytalanság veszi körül. Ha túl sok a szabály, akkor a gyermek, sőt még a felnőtt is belezavarodik ezek követésébe. Ha ezt tovább tetézi a szabályozások állandó változása, akkor számíthatunk rá, hogy először is szabályszegések sorozatával találkozunk, majd a kontroll teljes hiányában, mert mindenki feladja a szabályok betartását. Ilyenkor nem a gyermek rosszaságán múlik a szabályok elvétése, hanem egyszerűen azon, hogy nincs ideje megjegyezni, hozzászokni ezekhez. A lelkiállapotra azért van mindez negatív hatással, mert a gyermek (és a felnőtt is) elkezd attól szorongani, hogy valamelyik szabályt áthágja és ez büntetéssel jár majd. A jelenlegi helyzetben nem csodálkoznék azon, ha a szabályszegésre elnézőbben tekintene a pedagógus vagy a közösség, ez ugyanakkor következetlenséghez vezet, ami a gyermek bizonytalanságát erősíti, emellett később, teljesen más élethelyzetben is arra számít majd, hogy nem feltétlenül szükséges a szabályok betartása, ami nevelési szempontból probléma. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy a (jól kidolgozott) szabályok betartása a jelenlegi helyzetben igencsak fontos, nem szabad mellőzni őket. A komolyabb lelki betegségek közül a szorongásos zavarok jelentkezhetnek a leggyakrabban, a gyermekeknél ez iskolafóbiában és hozzá tartozó testi tünetekben jelentkezhet (alvászavar, gyomorfájás, hányinger, hasmenés stb.). Pszichés teher ugyanakkor az is, hogy az ember számára oly fontos testi közelség, a tanító néni ölelése, buksisimogatása, a legjobb barátnő bátorító kézfogása, egy nagyfiús vállveregetés teljes mértékben hiányzik most, ami fokozza a negatív önértékelést, hiányérzetet, elbátortalanodást okozhat.

–A kötelező fizikai távolságtartás ellenére hogyan lehet mégis a szociális közelséget megőrizni, az egymás közötti kapcsolatokat ápolni?

–Először is bátorítanám a szülőket és a családtagokat arra, hogy egymás között találják meg a fizikai közelség és intimitás lehetőségét. Főként azokra a gyermekekre figyeljünk oda, akikről tudjuk, hogy az érintés, a puszi, a testi közelség fontos a számukra, általa érzik magukat értékesnek, vagyis akiknek a testi érintés a szeretetnyelvük. A testi kontaktus mindannyiunk számára nagyon fontos, örömhormonokat termel és erősíti az immunrendszert is. Amikor nincs lehetőség a fizikai közelségre, akkor sokkal fontosabbá válnak a szavak, a kommunikáció. Beszéljünk az érzelmeinkről: érdemes mind a pozitív, kellemes élményeket megosztani egymással, mind a nehézségeket és a negatív érzéseket kibeszélni. Erre a családban is fontos teret adni, de a pedagógusok is oda tudnak figyelni rá. Hallgassuk meg a gyermekeket, engedjük meg nekik, hogy kimondják hangosan is a kétségeiket és a félelmeiket, hagyjuk, hogy hangoztassák az ellenvéleményüket a szabályok kapcsán és beszélgessünk velük arról, hogy hogyan tudjuk közösen, a legjobb tudásunk szerint megtartani ezeket. Emellett adjunk megerősítést, dicsérjük őket meg, ha ügyesen betartották a szabályokat, de természetesen ugyanúgy, ahogy korábban a teljesítményüket, a jócselekedeteiket, a megfelelő hozzáállásukat is dicsérjük meg, ne szóljon minden a járványhelyzetről.

–Egy olyan időszakban, amikor a felnőttek is tele vannak feszültséggel, hogyan lehet megóvni a gyerekeket a fölösleges félelemtől, stresszhelyzettől? Hogyan lehet segítségére a felnőtt, a szülő ennek az időszaknak az átvészelésében?

–Nagyon fontos, hogy legyünk hitelesek a gyermekeink előtt. Nem baj, ha látják, hogy mi is szorongunk és nehezen viseljük a helyzetet. Ez azért fontos, mert ha mást mondunk ki, mint amit érzünk, a gyermekek könnyen megsejtik a szavaink és a megéléseink közötti ellentmondást és ez önmagában véve is fokozza az elbizonytalanodást. A kisebb gyermekek sokszor logikai bakikat vétenek az okok és az okozatok összefüggései kapcsán, emiatt ha nem kapnak megfelelő magyarázatot vagy az érzelmeinket eltitkoljuk előlük, akkor rosszul értelmeznek élethelyzeteket, sokszor önmagukat hibáztatják az érzékelt, de ki nem mondott feszültségek miatt. Adjunk lehetőséget számukra abban, hogy a negatív érzelmekről beszélhessenek, sose bagatellizáljuk el a gyermekeink félelmeit. Ha ezekre csak legyintünk mondván, hogy ő még kicsi és az ő problémái apróságok a felnőttek gondjaihoz képest, akkor magukba fojtják az érzelmeket és a későbbiekben ez a tanulásban, a koncentrációban nyomot hagyhat, egészségügyi gondokat is okozhat. Kérdezzünk rá, hogy mi volt a legjobb élményük aznap az iskolában, vezessünk közösen hálanaplót, amibe minden nap beírjuk, hogy kinek vagy miért vagyunk hálásak aznap. Figyeljünk oda arra, hogy a gyermekek előtt hogyan nyilatkozunk az iskoláról, a pedagógusokról, a rendszerről, a szabályokról, ha túlságosan hevesek, kritikusak vagyunk, a gyermeket összezavarjuk, hiszen a világ dolgaiban neki még konkrét kapaszkodókra van szüksége, a többszempontúság, a perspektívaváltás, az erkölcsi érzék kifinomultsága őt még nem jellemzi, így az efféle beszélgetések zűrzavarossá teszik a jelenleg amúgy sem egyszerű élethelyzetet. Az ehhez hasonló feszültségeink levezetésére felnőtt közeget keressünk és próbáljuk meg minél jobb megoldásokkal, ötletekkel segíteni a közösséget, az intézményt, ahol a gyermekeink tanulnak. Ne feledjük, hogy nagy különbség van aközött, hogy a saját megéléseinkről beszélünk nekik és aközött, hogy másokat vagy a szabályokat kritizáljuk. Az előző építő a gyermek számára, mert saját példánk által megtanulja megnevezni az általa megélteket, az utóbbi – a gyermek tapasztalatlansága miatt – káros, mert átláthatatlanná, veszélyesség, kiszámíthatatlanná teszi számára a felnőttek világát.

A gyermekekkel igyekezzünk olyan tevékenységeket végezni, amelyeknek stresszoldó jellegük van pl. sportolás, gyermekjóga, szabadtéri kikapcsolódási lehetőségek vagy kézművesség, közös főzés. Ezek egyrészt aktiválják a gyermeket, elterelik a negatív gondolatokat, másrészt az együtt töltött idő megnyugtatja őket, biztonságérzetet vált ki.