Tejútrendszer

2020.06.08. 18:13

Nagyobb eséllyel lehet Föld-típusú bolygókat találni, mint eddig vélték

Az eddig véltnél jóval nagyobb eséllyel találhatnak kialakulásuk korai szakaszában lévő, Föld-típusú bolygókat – ezt állapították meg az angliai Sheffieldi Egyetem kutatói.

Forrás: Shutterstock

A kutatók fiatal csillagcsoportokat tanulmányoztak a Tejútrendszerben olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A The Astrophysical Journal című folyóiratban publikált eredményeik szerint a vártnál jóval több Nap-szerű csillag van ezekben a csoportokban, ami növeli az esélyét olyan Föld-típusú bolygók felfedezésének, amelyek még kialakulásuk korai szakaszában vannak.

Ezeket a magmaóceán-bolygókat könnyebb észlelni a Naphoz hasonló, az átlagosnál kétszer nagyobb tömegű csillagok közelében. Ezek a planéták annyi hőt bocsátanak ki, hogy az infravörös-teleszkópok új nemzedékének segítségével képesek leszünk megfigyelni az izzó fényüket

magyarázta a kutatócsoportot vezető Richard Parker, a Sheffieldi Egyetem munkatársa.

A kutatók úgynevezett fiatal mozgó csoportokban vagyis 100 millió évnél fiatalabb csillagok közösségeiben készülnek felkutatni a szóban forgó bolygókat.

Parker szerint ezek a csoportok pár tucatnyi csillagból állnak, de korábban nehéz volt meghatározni, hogy a csoportok minden egyes csillagát sikerült-e megtalálni, mivel azok beleolvadnak a Tejútrendszerbe. A Gaia űrtávcső segítségével azonban még több csillagot sikerült azonosítani ezekben a csoportokban, ami lehetővé tette a tanulmány elkészítését.

A kutatás hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy

a csillagképződés univerzális-e, és fontos forrásként szolgálhat annak megvizsgálásához, hogy hogyan alakulhatnak ki a Földhöz hasonló sziklás, életképes bolygók.

A kutatócsoport azt tervezi, hogy számítógépes szimulációk segítségével keres magyarázatot a fiatal, mozgó csillagcsoportok eredetére.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!