de ne ijedjünk meg!

2021.05.03. 13:18

Június közepéig ijesztegethetik az embereket a fiókáikat védelmező varjak

Június közepéig lehet számítani lakott területeken a fiókáikat védelmező madarak, elsősorban a varjúfélék, azon belül is a dolmányos varjak olykor félelmet keltő támadásaira – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Debrecen, 2017. március 7. Szárnybilétával megjelölt dolmányos varjú (Corvus cornix) Debrecenben 2017. március 7-én. A Debreceni Egyetem Mezõgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási tanszékének kutatói 23 egyedet jelöltek meg bilétával, hogy pontosabb képet kapjanak a városiasodott faj terjeszkedésével és mozgásmintázatukkal kapcsolatban. Az eddigi adatok szerint a varjak területhûek, mivel a megfigyelések nagy része a gyûrûzés helyének környezetébõl érkeztek. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A madárszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen, és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik. Nagyon érzékeny madárpárnál a fenyegető viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat. Gondot inkább a járulékos balesetveszély jelent, amikor a megijedő ember leesik a fáról, elbotlik, esetleg kiszalad az úttestre.

Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint az emberre rontó kutyáknál: nem szabad hátat fordítani, szembe kell fordulni az állattal, karunkat széttárva mutassuk magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek, valamint kiabáljunk rá az állatra.

Rámenősebb madarak esetén a védekezésre lehet használni a kezünk ügyében lévő szatyrot, táskát, kabátot vagy kalapot. Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelítjük a családot, az öregek a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmasan ütve támadhatnak. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komolyabb kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat (vagy a fészküket) el kell kerülni – figyelmeztet a MME.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!