Történelem előtti kereskedelem

2021.05.10. 18:00

Fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában

Bronztöredékeket, köztük kardok, fejszék és ékszerek feldarabolásával nyert fémdarabokat használtak készpénzként a késő bronzkori (i.e. 1350-800) Európa lakói – állapították meg a Göttingeni Egyetem és a római La Sapienza Egyetem kutatói, akik szerint a fémdarabkák súlya a korabeli Európában használt mértékrendszerhez igazodott.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A szakemberek szerint az eredmények azt sugallják, hogy

már mintegy ezer évvel a klasszikus civilizációk kialakulása előtt a mai „globális piachoz” nagyon hasonló rendszer bontakozhatott ki Nyugat-Eurázsiában annak nyomán, hogy az átlagemberek fémtöredékeket használtak fizetőeszközként

– olvasható a PhysOrg tudományos- ismeretterjesztő hírportálon.

A Journal of Archaeological Science című folyóiratban publikált tanulmány készítői csaknem 2500 olyan, a késő bronzkorból származó fémtárgyat és -töredéket elemeztek, amelyeket Közép-Európa és Olaszország területén tártak fel.

Egy speciális statisztikai technikát alkalmazva a szakemberek megállapították, hogy

ezeket a fémtárgyakat úgy darabolták fel, hogy az egyes töredékek meghatározott súlyúak legyenek.

Az elemzés megerősítette, hogy a fémdarabkák tömegét a korabeli Európában használt mérlegsúlyokhoz igazították. Ez alapján a kutatók arra jutottak, hogy a fémtárgyakat pénzként használták annak idején, és a bronztárgyak feldarabolásának célja az volt, hogy kisértékű váltópénzt hozzanak létre.

A kutatók szerint a történelem előtti kereskedelemre olyan primitív rendszerként szokás tekinteni, amely az árucserére épült, míg a pénz megjelenése egyfajta evolúciós mérföldkő volt valamikor a nyugati állam-társadalmak létrehozásának idején.

A mostani tanulmány megkérdőjelezi ezt az elképzelést annak az elméletnek a bemutatásával, amely szerint a pénzhasználat egy alulról felfelé meghonosodott gyakorlat, nem pedig egy felülről érkezett rendelkezés eredménye volt.

A Nyugat-Eurázsiában használt bronzkori pénz egy olyan társadalmi-politikai kontextusban jelent meg, ahol vagy nem léteztek közintézmények (mint a mai Európa területén), vagy nem állt érdekükben bármilyen monetáris politika ráerőltetése a népességre (mint Mezopotámiában). A pénzt az egész népesség széles körben és napi szinten használta.

Borítókép: illusztráció

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!