A nagy szökés

2022.06.05. 18:00

Történelmi Rolexet árvereznek el New Yorkban

A patinás karórát a 2. világháborúban egy brit hadifogoly viselte, aki társaival szökést tervezett egy náci fogolytáborból.

Történelmi Rolexet árvereznek el június 9-én New Yorkban.

A patinás karórát a 2. világháborúban egy brit hadifogoly, Gerald Imerson viselte, aki társaival szökést tervezett egy náci fogolytáborból 1944 márciusában.

Történetüket A nagy szökés című, Steve McQueen főszereplésével készült 1963-as filmben idézték fel.

A Christie's 200-400 ezer dollárt (74-147 millió forintot) vár a Rolexért.

Az acélból készült, fekete, világító számlapos és mutatós óra az aukciósház közleménye szerint fontos szerepet játszott a szökés megtervezésében és végrehajtásában.

A táborból 200 fogoly akart megszökni. Hetvenhatnak sikerült is, de csak rövid időre, Imerson nem volt közöttük. Három kivételével mindannyiukat elfogták, és 50 szökevényt kivégeztek. Imerson a többiekkel együtt a háború végén, 1945-ben szabadult ki.

Imerson 2003-ban, 85 éves korában bekövetkezett haláláig viselte az órát. Az értékes tárgyat először 2013-ban árverezték el Nagy-Britanniában.

Borítóképünkön a történelmi Rolex. Fotó: AFP/Timothy A. Clary

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában